Fri. Apr 19th, 2024

Elfogadta a képviselőház a veszélyhelyzetet szabályozó törvényt

Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház a veszélyhelyzetet szabályozó törvényt. A parlament több ponton is módosította a kormány tervezetét.

A jogszabályjavaslatot 267 támogató, 26 ellenszavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadták el.

A jóváhagyott tervezet leszögezi, hogy a veszélyhelyzetet a kormány rendelheti el a belügyminiszter javaslatára, legtöbb 30 napos időtartamra, amelyet további 30 nappal meghosszabbíthatnak. A veszélyhelyzet elrendelhető az ország egész területére vagy csak bizonyos településekre. Amennyiben a veszélyhelyzetet az ország területének legalább felére rendelik el, ezt a parlamentnek is jóvá kell hagynia öt napon belül. Amennyiben a törvényhozás elutasítja a veszélyhelyzet jóváhagyását, az azonnali hatállyal megszűnik. A kormány által kidolgozott változatban ilyen kitétel nem szerepelt, a szenátusban elfogadott változat szerint pedig csak akkor lett volna szükség a parlament jóváhagyására, ha a veszélyhelyzet az ország egész területére vonatkozik.

A tervezet azt is előírja, hogy a parlament módosíthat a kormány által a veszélyhelyzet idején elrendelt intézkedéseken.

A képviselőház jogi bizottsága ismét beemelt a tervezetbe a korlátozásokkal kapcsolatos néhány cikkelyt, amelyeket egy nappal korábban törölt a felsőház, más előírások pedig megmaradtak a szenátus által elfogadott formában.

A törvény végleges változata lehetővé teszi a teraszok újranyitását a vészhelyzet ideje alatt az egészségügyi óvintézkedések betartásával, és arról is rendelkezik, hogy megnyithatnak azok a 15 ezer négyzetméteresnél kisebb kereskedelmi központok, amelyek üzlethelyiségei egyenként 500 négyzetméteresnél kisebbek.

A képviselőház döntő házként szavazott a tervezetről, amely ellen a következő két napban lehet alkotmányossági kifogást emelni, majd elküldik az államfőnek kihirdetésre.

agerpres.ro