Thu. Oct 24th, 2024

Elballagtak a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti Technológiai Líceum végzősei

„Minden közösség vagy intézmény életében vannak jeles napok. A mi közösségünk, a mi iskolánk és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a mi városunk életében ilyen jeles nap a ballagás. Ilyenkor ünnepel a város, hazajönnek és eljönnek a hozzátartozók, a barátok és ismerősök. Mindenütt virág, nevetés, örömkönnyektől csillogó szemek” – kezdte ünnepi beszédét Bodea György aligazgató a végzősök ballagásán, megemlítve, hogy az érettségi csak kiindulási feltétel a továbbtanuláshoz, ezért négy éve, az értékközvetítést és a készségek kialakítását célozták meg. A hétköznapok komoly munkával teltek el, kedvelt és kevésbé kedvelt tantárgyak tanulásán keresztül vezetett az út az érettségi küszöbéig. A négy év alatt a diákok az iskola gazdag művészeti, kulturális, sport- és közösségi életének részeseivé, alkotóivá váltak, hiszen van köztük berekenyés néptáncos, színjátszó, versmondó, sportoló és sokan olyanok, akik a hagyományok átörökítésének fárasztó munkáját mindig szívesen vállalták.

„Meggyőződésünk, hogy az iskolánk falai között kapott tudás, jó szó, bátorítás és az a sok önzetlen tiszta szeretet messze kísér majd benneteket életutatokon, hisz a jövő abból épül fel, amit ma megteszünk, amit ma megálmodunk és eltervezünk. Talán azt is mondhatnánk, hogy a jövő ma is itt van már velünk” – fogalmazott az aligazgató.

A szülőkhöz intézve szavait megköszönte, hogy a gyermekeik mellett álltak az eltelt négy év munkájának minden pillanatában. A ballagóknak azt kívánta, hogy a jövőbe vetett hittel, bizalommal és akarattal, no meg sok szerencsével, lépjék át a felnőtt kor küszöbét, és erőfeszítéseiket kísérje sok siker. „Tartsátok szem előtt az Unió egyik legfontosabb üzenetét, hogy összefogással, a többieket tiszteletbe tartva segíthetjük egymást abban, hogy a bennünk rejlő értékeket felszínre hozhassuk, hogy önmagunkat és a közösséget gazdagítjuk” – mondta, végezetül a vándortarisznya tartalmát egy Ady- idézettel gazdagította, melyet bármikor elővehetnek a nehéz pillanatokban.

„Nem kívánom senkitől,

hogy csodás dolgot tegyen

De joggal elvárom mindenkitől,

Hogy mindig ember legyen”.

Az idén 67 diák végzett, ebből 26 magyar tagozaton tanult, 14-en reál (matematika-informatika) szakon, és 12-en humán (fillológia) szakon. Az ünnepségen jelen volt a város polgármestere, Bálint Ervin, aki üdvözölte a jelenlévőket, és sok sikert kívánt a diákoknak. Szilágyi Zoltán szilágycsehi református lelkész üdvözölte és imába foglalta a jelenlévőket, a végzős diákokat.

K.M.