Egy élet az iskoláért és a közösségért – In memoriam Orosz Zoltán

A Ioan Ossian Mezőgazdasági Középiskola tanári kara és az intézmény vezetősége szomorú szívvel búcsúzik Orosz Zoltán egykori kollégától, aki oszlopos tagként jókedvvel és szakértelemmel folyamatosan munkálkodott az iskola fejlődéséért.

Orosz Zoltán 1958. november 9-én született Szilágysomlyón. 1983-ban szerzett mezőgazdasági gépészmérnöki diplomát, melyet csak később kezdett el az iskolai oktatásban hasznosítani és a diákoknak továbbadni.

Benedek László, az iskola jelenlegi igazgatója visszaemlékezésében elmondta, hogy diákjai egy kimagasló tudású szakemberként ismerhették, s nem csupán mezőgazdasági gépészmérnökként, vagy tanárként, aki biztos alapot teremtett a diákok egyetemre készülő útja számára, hanem egy jókedélyű, kedves emberként is. Gyakran csenghet vissza a fülü(n)kben Zoli bácsi gyakori mondása, miszerint az élet hamar eltelik, ezért csináljuk azt, amit szeretünk.

Továbbá azt is elmondta, annak ellenére, hogy néhány éve nyugdíjas lett, nem vonult vissza, mert az iskola és a kollégák számítottak rá és szakértelmére, ugyanis az ő képesítéseinek köszönhetően traktoriskolát terveztek elindítani. Emellett több projektben is részt vett, „nem hagyott alább.”

Igazgató úr arra is kitért, hogy szilágysomlyói szinten nem felejthetjük el, hogy a magyarság jogainak és identitásának egyik harcosa és őrzője volt, ugyanis egyfelől a ’89-et követő időszaktól kezdve a hivatalos útra lépő magyarság képviseletében is aktív szerepet játszott, másfelől kulturális területen is művelte és tanította zene és hangszerek által az ifjú nemzedéket.

Gyermekei méltán büszkék lehetnek apjukra, akitől értékes tálentumokat örökölhettek úgy mérnöki-, mint zenei téren, vagy éppen a közösség építésének-, vagy a vallás gyakorlásának a terén. De ezeket a tálentumokat ő örömmel osztotta meg az iskolában is a diákokkal, vagy éppen a somlyói közösséggel, amikor kulturális rendezvényeket szervezett, vagy amikor gyermekeket tanított hangszeren játszani, hiszen ő maga is billentyűzött, gitározott és karmesterként is működött- emlékszik vissza Benedek László az egykori pályatársra.   

Visszaemlékezésében arra is kitér, hogy Zoli bácsi a tanügybe nem úgy jött, mint kezdő tanár, hanem már praxissal rendelkezett vállalati vezetőként, aki tudta azt, hogy milyen emberekre van szükség a munkapiacon, sőt ő maga is vállalkozó szellemű volt.

A tanári pályán végzett mérnöki munka mellett az utolsó időkig vezetési oktatóként is tevékenykedett és számtalan embert ismertetett meg az autó működésének sok-sok titkával, valamint a közlekedési szabályok gyakorlatba ültetésével.

Benedek László úgy vall Zoli bácsiról, akinek „tanárként elég volt egy kréta és a tábla, hogy a varázs megtörténjen”, ugyanis olyan mérnöki precizitással készítette el a technikai rajzokat, mint ahogy a gyárban a gyártói mérnökök átveszik a tervezőkől. „Ahogy a kollégákkal tárgyalt, nagy sármja volt”, idézi fel az igazgató úr, ugyanis jókedvet teremtett, de nemcsak a beszéddel és a zenével: a Magurán szőlőt termelt és nem egyszer látta vendégül kollégáit különböző alkalmak adtán „a pásztorok ételét elkészítve”, bográcsossal kínálta meg őket, amit finom szilágysági szilvapálinkával és saját termelésű magurai borral szolgált fel.

„Olyan ember volt, akire mindig lehetett számítani”- fejezi be visszaemlékezéseit Benedek László igazgató.

Emlékét szívünkben hordjuk tovább, s nem felejtjük kedves szavait, tanításait, a szünetekben váltott beszélgetéseket. Velünk él ő tovább az általa átadott tudásban, a megértés felvilágosító élményében, egy-egy zenei dallamban, s vezetés közben lelke mindig tanácsadóan irányít majd.

A feltámadás hitében búcsúzunk Zoli bácsitól. Pihenése legyen csendes!

Kapitány Zoltán tanár