Fri. May 10th, 2024

Egy élet a közösség szolgálatában

,,Az nagyon fontos, hogy olyan munkád legyen, amitől boldog vagy. Persze vannak jó napok meg rossz napok, teljesen normális, hogy egyik nap lejjebb van az energiaszinted, a másik nap feljebb, de ha megnézem az egész életemet visszafelé, akkor ez mindig boldogsággal tölt el.”(S. Hegyi Lucia)

A 2022-2023-as tanévzáró ünnepség rendhagyó volt, a szilágyperecseni iskolában, hiszen 45 évnyi szolgálat után nyugdíjba vonul az intézmény igazgatónője Filip Gyöngyi-Ana. Ez alkalomból megható ünnepség keretében búcsúztak kollégák, gyerekek, szülők és a község elöljárói, attól az embertől, aki évtizedeken keresztül mozgatórugója, irányítója, lelkesítője volt a helyi közösségnek. Az igazgatónő megható búcsúbeszédét követően a kollégák által az alkalomhoz írt énekekkel búcsúzott az iskola több száz diákja, illetve versek is elhangzottak a köszönet és hála kifejezéseként.

,,Elfeledni nem fogjuk Önt soha,

Tudjuk ez volt második otthona,

Igazgatónk a jó Isten óvja,

Szép és boldog legyen minden napja.

Adjon Isten még sok boldog évet,

Békességet, erőt, egészséget.”

A nyugdíjba vonuló igazgatónő életútja tartalmasságának bizonyítéka az itt következő összefoglaló.

Filip Gyöngyi-Ana 1959. április 12-én született Zálnokon. Három testvér közül ő a legkisebb, a szülei “gyöngyszeme”. Családjukban a szeretet, egymásrafigyelés, összetartás nagyon nagy szerepet játszott és játszik.

Általános iskolai tanulmányait Zálnokon végzi, utána pedig a zilahi Pedagógiai Líceumban szerez óvónői oklevelet. 1978. szeptember 1-től címzetes óvónő a Szilágyperecseni Óvodában. 1979 és 2014 között igazgatója is ezen intézménynek, mely 1979-től 1981-ig Napközis Óvodaként működik. Négy év próbálkozás után, a helyi önkormányzat segítségével 2005. szeptember 1-től sikerül újra átalakítania az óvodát napközi programúvá, ami a mai napig jól működik, és biztosítja a falu gyermekei számára az egész napos felügyeletet és ellátást.

2007-ben egy román-francia pályázat megnyerése révén, az óvodában létrehoz egy Dokumentációs Információs Központot, mely vidéki szinten az egyetlen a megyében. Mai napig rendszeresen és örömmel használják a gyermekek.

2008-2011 között a Bukaresti Tudományegyetem Szociológia és Pszichológia karán folytatja tanulmányait.

2008-ban létrehozza A mi gyermekeinkért Alapítványt, amely segítségével a szülők törvényesen támogathatják az oktatási intézményt. Az alapítvány számlájára érkező támogatásokból különböző tevékenységek valósulhatnak meg (kirándulások, ünnepségek); a Gyerekmosoly megyék közötti képzőművészeti verseny; beszereznek három rendbeli népviseleti ruhát (magyar, román, roma), valamint sikerül az óvoda udvarának modern, célszerű játékszerekkel való felszerelése is.

A 2014-es év új feladatot hoz Filip Gyöngyi Ana életébe. A Szilágyperecseni 1-es számú Általános Iskola és Szilágyperecseni 1-es számú Napközi Óvoda egy közös jogi személlyé alakul, melynek élére a Szilágy megyei Tanfelügyelőség őt nevezi ki iskolaigazgatóvá.  9 éven át tölti be ezt a megtisztelő, bár cseppet sem könnyű feladatot: vezeti, irányítja a Szilágyperecseni 1-es számú Általános Iskolát, Szilágyperecseni 1-es számú Napközi Óvodát, illetve a Szilágybadacsonyi „Iuliu Maniu” Elemi Iskolát és Óvodát.

Pályafutása során hét országos igazgatói menedzsment versenyvizsgán vesz  részt (az összesen amely Romániában meg volt szervezve napjainkig), és mindannyiszor kitűnő eredményt ér el.

Iskolaigazgatóként célja, hogy a tanulók számára vonzó, kellemes oktatási környezetet, családias légkört alakítson ki. Ennek érdekében megfelelő munkaerő alkalmazásával és különféle eszközök beszerzésével szakszerűen irányítja, felügyeli az iskola felújítását. Nem csupán a tantermek és a folyosók megújítására figyel, hanem szorgalmazza az udvar esztétikus elrendezését és a központi fűtés megújítását is.

Mindent megtesz a minőségi oktatás biztosítása és az oktatási-tanulási folyamat hatékonyabbá tétele érdekében, s hogy nem hiába, arról az a tény árulkodik, hogy diákjaink számos körzeti, megyei, és országos versenyen vesznek részt, ahonnan díjazottan térnek haza. Büszkeséggel és örömmel tekint az iskolánkban megvalósuló különféle tevékenységekre, projektekre. Egy ilyen örömforrás számára, a ,,Székely kapuk—Zöld kapuk” nemzetközi verseny, melyen diákjaink első helyezést értek el, s ezáltal egy horvátországi jutalomkirándulásban is részesültek. A “Let’s be ECO” országos környezetvédelmi projekt első díjának megszerzése révén iskolánk tizenöt laptoppal és ugyanennyi íróasztallal gazdagodik.

Iskolánk nemcsak részt vesz mások által szervezett versenyeken, de évente szervez is megyei rangú megmérettetéseket. Ilyen a „Boér Miklós” Szépolvasó Verseny, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny, 2016-tól a „Szilágysági gyerek vagyok” megyei népdalvetélkedő, valamint a Gyermekmosoly megyeközi képzőművészeti verseny óvodásoknak és kisiskolásoknak is.. Ezek szervezését és lebonyolítását Filip Gyöngyi Ana mindig lelkesen irányítja.

Igazgatósága és fővédnöksége alatt kerül sor 2016-ban a Szilágyperecseni Iskola új épülete fennállásának 50. évfordulója alkalmából megszervezett színvonalas ünnepségre, a Perecseni falunapok keretén belül.

2014 őszén megalakítja az iskolában a „Pro Schola” Szilágyperecsen egyesületet, amely a szülők egyesületét képezi, és biztosítja különböző kirándulások, extracurriculáris tevékenységek létrejöttét, versenyek díjazását, illetve a diákok évvégi jutalmazását.

Fontosnak tartja a tanulókkal, tanügyi káderekkel és szülőkkel együtt részt venni karitatív tevékenységekben is. Így ösztönöz szeretetre, mások segítésére. Ezért nem véletlen, hogy 2022-ben már 12. alkalommal vettünk részt a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány támogatásában, számos alkalommal a szilágycsehi és szilágybagosi öregek otthonának segítésében, illetve több ízben a Zsoboki Általános Iskolát és Bethesda Gyermekotthont támogató megyei projektben is.

2016-ban sikerül beindítani a délutáni oktatást is a kolozsvári Diakónia Alapítvány közreműködésével egy teljesen új épületben, amely három csoporttal működik mind a mai napig.

Rendkívül örül annak, hogy iskolánk tanulói évente kiemelkedő I., II., III. díjjal és külön díjakkal térnek haza, a sportrendezvényekről is, mely szintén a kitartó, színvonalas oktatási munkát bizonyítja.

Külön öröm számára, hogy a VIII. osztály befejezése után diákjaink olyan neves, elismert iskolákban tanulnak tovább, mint a Zilahi „Silvania” Főgimnázium, a Szilágysomlyói „Simion Bărnutiu” Főgimnázium, a Kolozsvári „Sighismund Toduța” Zenei Főgimnázium vagy a Gyulafehérvári Katonaképző Főgimnázium.

Nem csak tanév közben, de a nyári szünidők alatt is komoly sokrétű aktivitás zajlik az iskolában: ilyen a 3 hetes angol tábor (2016-2017 nyarán), amerikai egyetemisták részvételével, illetve a Badacsonyban megszervezett olasz tábor a Brescia-i görögkatolikus egyház és iskolánk közös szervezésében.

Iskolaigazgatói pályafutása egy kiemelkedő eseményének tartja az iskolában 2016 májusában igazgatók számára szervezett pedagógiai kört, amely lehetőséget adott bemutatni az iskolával jó kapcsolatot ápoló más közösségi intézményeket is.

2019-ben az óvodai oktatás országos Új Alaptanterv szerkesztő tanáraként dolgozik.

Iskolaigazgatóként lelkesedéssel és odaadással végzi a vezetői oktatói munkát. A szilágyperecseni iskola és óvoda felújítását megvalósult álomként tartja számon, hiszen mindez hozzájárult a közösségben élő és felnövekedő generációk hatékony, szeretetben történő oktatásához, neveléséhez.

Megyei szinten is felelősségteljes hivatást tölt be: pedagógiai kör vezető tanára, módszertanos, mentor, tagja a Tanfelügyelőségi, igazgatói és óvodai nevelési Tanácsadó bizottságnak. Megyei felelőse a magyar óvodai-anyanyelvi oktatásnak éveken át.

2004. dec.10-én Románia Köztársasági Elnöke által adományozott Oktatási Érdemplakett boldog tulajdonosa lesz

2008-ban Gheorghe Lazăr-díj-ban, 2011-ben Romániai Sikeres Nők- díj-ban részesül,

2017. dec. 17-én A szilágysági magyarság megmaradásáért végzett munkájáért a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságától Emléklapban részesül.

Nyugdíjba vonulása alkalmából így vall: ,,Szerencsésnek érzem magam, hogy egy olyan közösségben munkálkodhattam, ahol rengeteg támogatást kaptam és megvalósíthattam az elképzeléseimet. Megelégedettség tölti el a szívem, hogy egy nagyon tartalmas, eredményes pályafutást tudhatok magam mögött. Úgy érzem, jól döntöttem 45 évvel ezelőtt, amikor erre a pályára léptem, mert mindig is szerettem a gyerekeket, a vezetői munkával járó feladatokat, és az emberekkel történő kommunikációt.

Nyugodt lelkiismerettel és boldogan búcsúzom a tanügytől, mert úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit lehetett annak érdekében, hogy közösségünkben az óvodában és az iskolában magas fokú oktatás történjen. Szívem vágya, hogy amit elkezdtem 1978-ban, az ugyanolyan szeretettel és lelkesedéssel folytatódjék a továbbiakban. Úgy gondolom, hogy munkám mély nyomot hagyott a Szilágy megyei óvodai oktatói-nevelői munkában, ugyanúgy a megyei szinten végzett iskolai-vezetői munkámban is.

Nyugdíjba vonulásom természetesen fáj, de ugyanakkor elégedetten is távozom, érezve azt, hogy mindent megtettem, ami csak tőlem tellett.”

A szilágyperecseni pedagógusok nevében

Fehér Éva-magyartanár, Bacsadi Izabella-tanítónő