Sat. Apr 20th, 2024

Díszruhában a vers. „A Költészet Tavasza”

Előbb a pandémia volt. Aztán jött a háború. A Vers azonban nem ment semerre, még akkor sem, ha közben egy kicsit elrejtőzött. Nem érdemli, hogy díszruháját bombák, lövedékek, gyűlölet, erőszak, balgaság szaggassák szét. És lám, 2022 virágokat ontó májusi havában ismét megjelenik a „Primăvara Poeziei – A Költészet Tavasza” rendezvény.

Három év eltelte után, a járványhelyzetben a hatóságok által elrendelt korlátozások feloldása nyomán ismét meg tudjuk rendezni fesztiválunk egy újabb kiadását. Gálakiadást, mint a vers díszruhája. A román és magyar költők 20-ik Zilahi találkozóján újabb kétnyelvű antológiát ajánlunk a közönség figyelmébe, melynek tematikája a halál.

A költészet eme (örökös) témáját semmiképpen sem lehetett kikerülni. Hisz volt a pandémia. Aztán jött a háboru. És közben a „Költészet Tavasza” több barátja és munkatársa eltávozott az élők sorából: Daniel Hoblea, Kiss László, Fejér László, Józsa László, Kerekes Edit. Az ő emlékezetükre is, továbbra is hiszünk a művelődésben, a kultúrában, az észhez és a szívhez szóló szavakban.

Daniel Săuca,

Szilágy megye Kulturális és Művészeti Központjának vezetője