Thu. Dec 12th, 2019

Délutáni kisszínház

,,A kedves előadást jutalmazó vastaps után Kovács Tünde magyartanárnőnk irányításával – közösen az ötödikes diá­kokkal – beugrottunk egyet! Külön­bö­ző humoros, csattanókat ígérő szitu­ációkban szerepeltünk, melyekbe im­pro­vizálva beépítettük az előtte véletlenszerűen megkapott két-két zseb­szövegünket. (Egy helyzet: A go­nosz boszorkánynak elege van a szere­péből, jó tündér szeretne lenni, és elmegy a munkaelosztó hivatalba…) Az egymondatos zsebszövegek vá­rat­lan fordulatokat és humoros, csat­tanós befejezést kölcsönöztek kis jelene­teinknek. (Megkérdeztem a tanárnőt: Bödőcs Tibor, Szilágyi István és magyar népmesék szövegeiből írta őket ki, meg össze számunkra.) Az ötödikes diákok első alkalommal mutathatták meg tehetségüket a Beugróban, amiben aztán nagyon ügyesen teljesítettek. Többször is előfordult, hogy egy-egy improvizált megjegyzésük szavak nélkül hagyta a nagyobb diákokat, majd hangos tapssal és nevetéssel zárultak a közös jelenetek.

Így látták az eseményt az ötödik osztályosok:
Színdarab előtt mindenki izgult. A Hófehérke és a hét törpe című jele­net modern változatát adtuk elő. A legviccesebb szerepet Szikszai Pat­rik kapta, ő volt Hó Ferike, a bohó vőlegény. Az előadás többi szereplői: Rendezőasszony (játszotta Tőtős Janka Petra, Mesélő (Nagy Alexandra Fanni és Sepsi Olivér), Hét Törpe (Dénes Kriszta, Szabó Emilia, Henter Szilárd, Gál Tamás, Bányai Benjámin, Tamás Richárd, Szabó Norbert Miklós), Vadász (Tóth Patrik Tamás), Király (Lóga Botond), reklámszövegmondók (Balla Veronika, Magyar Izabella, Stoica Dávid, Püsök Ferenc Rudolf, Pintea Bernadett)…”

Az előadásról az e heti Szilágyságban olvashatnak.