Sat. Apr 20th, 2024

Deca: a tanulók elleni erőszakkal gyanúsított tanárok nem taníthatnak a vizsgálat ideje alatt

Ligia Deca tanügyminiszter kijelentette, hogy az új oktatási törvények tervezete egyértelmű eljárásokat tartalmaz az iskolai agresszió eseteire, és hangsúlyozta, hogy a tanulók elleni erőszakkal gyanúsított tanárok nem folytathatják oktatói tevékenységüket mindaddig, amíg helyzetüket nem tisztázzák.

A törvénytervezet egyértelműen leszögezi, hogy milyen módon kell jelenteni és kezelni az illetékes intézményekkel együttműködve az iskolai agresszió különféle formáit – beleértve a zaklatást is. Ennek érdekében növelni szeretnék a nevelési tanácsadással foglalkozó megyei központok, illetve az iskolai tanácsadók szerepét és felelősségét az iskolai erőszak megelőzésében és kezelésében, tanácsadást biztosítva nem csupán az áldozatoknak, hanem az agresszoroknak is. A tanárok képzési programokon vehetnek részt, hogy megtanulják kezelni és megelőzni az ilyen helyzeteket, de a szülőknek is szerveznek hasonló tanfolyamokat – tájékoztatott az oktatási miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Deca szerint újdonságnak számít, hogy a tanulók ellen elkövetett erőszakkal meggyanúsított tanárok, a vizsgálat ideje alatt nem mehetnek be tanítani az osztályokba, viszont bérjogosultságukat megőrzik, mert a munkához való jogtól nem foszthatják meg őket. Amennyiben pedig a pedagógust a vizsgálat nyomán vétkesnek találják, a tett súlyosságától függően akár fel is bonthatják munkaszerződését – hangsúlyozta a miniszter.