Fri. Mar 29th, 2024

Csekély összeggel kárpótolják a varsolci víztározó miatt elárasztott területek egykori tulajdonosait

A 652 hektáron fekvő varsolci víztározó megépítésekor, 1976–1979 között több száz család földterülete került víz alá, és bár az 1990-es évek elején néhányan elindították a kártérítési eljárást, az érintettek mindössze alig 10-20 százaléka részesült kárpótlásban.

Varsolc polgármestere, Bréda Lajos elmondta, hogy a községhez az öt hektárra épült szivattyúház és 100 hektár terület tartozik, a többi Kraszna és Magyarkecel települést érinti. A víz alatt lévő földek „visszaszolgáltatása” évek óta húzódik, hosszas eljárást igényel, mert sok esetben a terület a dédszülőké volt, ezért hagyatéki eljárást kell elindítaniuk, illetve meg kell keresniük az örökösöket. Ez nagycsaládosok esetében bonyolult, időigényes: jegyzőhöz kell menni, fizetni, és mire az illető mindennek a végére ér, azt tapasztalja, hogy többe került az ügyintézés, mint maga a kárpótlás összege.

„Varsolcon közel 200 igénylő van, közülük az elmúlt években mindössze 50 család kapott csak kártérítést. Nagyon keveset fizetnek a területért, 60 banit (!) négyzetméterenként. Nemrég egy helybéli jelezte, a 20 ár területet 1200 lejre becsülték, ami elenyésző, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi utánajárást igényel az ügyintézés, ezért sokan lemondtak a kárpótlásról” – emelte ki a polgármester.

A varsolci fejlesztésekről részletesen a https://maszol.ro/belfold/Csekely-osszeggel-karpotoljak-a-varsolci-viztarozo-miatt-elarasztott-teruletek-egykori-tulajdonosait?fbclid=IwAR3-wKkX-hTJ1ye30AVI8_xUn83mPnM7mJv-Ztdg6Rz_YdvncJc3kif9PGs honlapon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.