Sat. Apr 20th, 2024

Cseke A.: Megtaláltuk a módját, hogy csökkenjen a fiataloknak szánt lakások ára

Megtalálták a módját, hogy csökkenjen a fiataloknak szánt lakások ára – jelentette be szerdán a fejlesztési miniszter.

Cseke Attila jelezte: a fiataloknak szánt lakások vételára 2020-ban jelentősen megemelkedett, esetenként megkétszereződött.

,,A program célja lakást biztosítani a fiataloknak, ennek szellemében a vételárat és a bérleti díjat a 2019-eshez hasonló értékekre módosítjuk” – idézi a minisztert az RMDSZ közleménye.

A fejlesztési minisztérium új jogszabálytervezete, amelyet szerdán bocsátott közvitára a szaktárca, a fiatalokat segíti abban, hogy lakást vásároljanak. Az új rendelkezés igazságos árakat szab meg, az ingatlan felépítésének költségeit veszi alapul, és leszámolja abból az eladás pillanatáig fizetett lakbér árát – hívta fel a figyelmet Cseke Attila.

A miniszter hozzátette: a lakás árának kiszámításakor figyelembe veszik a település besorolását is, így a kisvárosokban olcsóbb lesz a lakás, mint a fővárosban vagy a nagyvárosokban.

Az új rendelkezések értelmében a vételár a szóban forgó lakás megépítésének költségéből indul ki, az építés évétől függetlenül, abból vonja le az addig kifizetett lakbért, az amortizációs költségeket, és a település besorolásának megfelelően súlyozza az értékét. Így egy kolozsvári, 2003-ban épített, 62 négyzetméteres lakás, amely 2019-ben 97.378 lejbe került, és 2020-ban 161.832 lejre ugrott az ára, a közvitára bocsátott rendelet értelmében 2021-ben 86.215 lejbe kerülne, miután levonják a 18 éven át fizetett lakbért. Egy korondi, 107 négyzetméteres, 2010-ben épített lakás pedig, amely 2019-ben 137.851 lejbe került, és 2020-ban 232.129 lejre ugrott az ára, most 153.525 lejbe kerülne – részletezi a közlemény.