Sat. May 11th, 2024

Hangulatos, izgalmakkal, gye­rek­zsivajjal teli családi na­pot tudhat a maga mögött Kraszna község. A helyi RMDSZ, Nőszervezet és az Ifjúsági Tanács által megrende­zett egésznapos program ki­csik­nek és nagyoknak egya­ránt biztosított szórakozási lehetőséget.

Ugrálóvárral, állatsimoga­tó­val, lovaglással és különbö­ző csapatfeladatokkal várta a kikapcsolódni kívánó lako­so­kat a Krasznai RMDSZ, az RMDSZ krasznai Nőszer­vezete és a Krasznai Ifjúsági Tanács szombaton a krasznai futballpályára.

Az egésznapos programot egy hosszú felké­szülés előzte meg, az eredmény viszont teljes mértékben kárpótolta a szervezőgárdát: több, mint 1200 vendég érkezett, és a különböző fela­da­toknak akkora sikere lett, hogy vasárnap délután is vissza­várták a vendégeket a helyszínre.

A 11 órától kezdődő rendezvényen a kisebbek kipróbálhatták az ugrálóvárat, a pálya e­­gyik részében pedig a krasznai Táltos lovarda néhány lován lehetett lovagolni az oktatók segítségével. 12-kor vették kezdetét a csapatjátékok, ahol kicsik és nagyok egyaránt 15 megállón keresztül próbálhatták ki magukat az autótolástól megkezdve egészen a lufihordásig.

Négykor kezdődött el a nap első fénypontja, a Krasznatlon. A tv műsor ihletésű pályán nagyon fontos volt a gyorsaság és a pontosság, a játékosok pedig igyekeztek kihozni magukból a maximumot.

A nap második fénypontja az FK Kraszna gálája volt, ahol a fociklub minden csapatát a színpadra hívtak és éremmel díjazták a játékosokat. A jellegzetes kupafelemelés és a konfettizápor sem maradhatott el, a színvonalas pillanat nemcsak a kicsik, hanem még a felnőttek számára is emlékezetes maradt.

A gála után a családi nap ve­tél­kedőinek díjátadására ke­rült sor, ahol a csapatfelada­tok, az egyéni játékok és a Krasz­natlon győzteseit is éremben részesítették.

Kabai Krisztina