Sat. Apr 4th, 2020

Cîţu: A szükségállapot időtartamánál hosszabb időszakra lesz érvényes a hiteltörlesztések halasztására vonatkozó intézkedés

A szükségállapot időtartamánál hosszabb időszakra lesz érvényes a hiteltörlesztések halasztására vonatkozó intézkedés, magán- és jogi személyek egyaránt élhetnek ezzel, nem lesznek bürokratikus akadályok – jelentette ki kedd este Florin Cîţu pénzügyminiszter.

A tárcavezető elmondta, a kormány még dolgozik a hiteltörlesztések felfüggesztéséről szóló rendelettervezeten, amelyet csütörtöki ülésén készül elfogadni.

,,A technikai részletekről még folyik az egyeztetés, de a szükségállapot időtartamánál hosszabb időszakra lesz érvényes a hiteltörlesztések halasztása. Az államnak is lesz beleszólása és nem lesz diszkrimináció, aki kérni fogja ezt a kedvezményt, megkaphatja. (…) Nem kell majd semmiféle igazolás azok részéről, akiknek haladékra lesz szükségük. A részleteket majd csütörtökön ismertetjük” – fogalmazott a miniszter.

Florin Cîţu rámutatott, az intézkedés hatálya a szükségállapot időszakánál tovább kell hogy terjedjen, egyrészt mert nem tudni, meddig húzódik a válságidőszak, másrészt mert ennek lejárta után is időre lesz még szükség, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba. Mint kifejtette, ,,több hónapig” lesz érvényes az intézkedés, a periódus ,,közelebb lesz a hat hónaphoz, mint a háromhoz”. ,,De csak haladékról van szó, a törlesztőrészleteket nem tudjuk eltörölni” – nyomatékosította, hozzátéve, hogy a döntés a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számítva lép majd érvénybe.

agerpres.ro