Sun. Oct 13th, 2024

Cîmpeanu: Valószínűleg július 27-én kerül sor az iskolaigazgatók írásbeli vizsgájára

Valószínűleg július 27-én tartják az iskolaigazgatók számára kiírt versenyvizsga írásbeli szakaszát – közölte hétfőn Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a Nemzeti Liberális Párt vezetőségének ülése előtt.

Elmondta: a kognitív képességektől kezdve a vezetői készségekig mindent felmérnek majd.

Ugyanakkor azt is fontolóra veszik, hogy az oktatási igazgató és az aligazgató mellé egy adminisztratív igazgató is legyen a vezetőségben, aki az országos helyreállítási terv projektjeit hajtja majd végre.

Az Európai Bizottság tárgyalóasztalán lévő országos helyreállítási terv keretében a román oktatási tárca 4,4 milliárd eurót kért a Művelt Románia projektre. Az összeget infrastrukturális beruházásokra, felszerelésekre, digitalizációra, a szakoktatás megerősítésére, az iskolaelhagyás csökkentésére és bölcsődék létesítésére akarják fordítani – részletezte a miniszter.

Sorin Cîmpeanu emlékeztetett, hogy augusztus 5-én minden romániai iskola vezetőségének lejár a mandátuma. Ezért az írásbeli vizsgákat mindenképpen meg kell tartani, majd a sikeresen vizsgázók számára interjúkat kell szervezni. A sikeres írásbelizést valószínűleg a 7-es jegy elérése fogja jelenteni. A verseny második szakaszát szeptember-októberben tartják majd minden iskolában, tette még hozzá az oktatási tárca vezetője.