Teljes egészében az internetre költözik a gépkocsik forgalomba helyezése vagy forgalomból való kivonása
Hallgatólagosan elfogadott hétfőn a szenátus egy törvénytervezetet, amelyik jelentősen megkönnyíti a gépjárművek forgalomba helyezését vagy
Hallgatólagosan elfogadott hétfőn a szenátus egy törvénytervezetet, amelyik jelentősen megkönnyíti a gépjárművek forgalomba helyezését vagy
Törvénytervezetet fogadott el hétfőn a szenátus arról, hogy az állami intézmények kötelesek SMS-ben vagy e-mailben
Felújítják a Szilágyerked települést Szatmár megyével összekötő útszakaszt. Szilágy Megye Tanácsa átadta a kivitelezőnek a
Akár 15.000 lejes összeggel is támogathatja a kormány a gyereket óhajtó, meddő személyek és párok
Marcel Ciolacu kormányfő hétfő este kijelentette, hogy szeptember 1-jétől a nyugdíjak újraszámításával a nyugdíjak jelenleg
A június 9-i választásokon reggel 7 órakor kezdődik és 22 órakor zárul a szavazás, de
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a román állampolgárok már személyi igazolványukkal is
Záporok, zivatarok várhatók csütörtök estig az ország területének nagy részén – jelentette csütörtök reggel az
A Szilágyság magyar szórványközösségeinek elsődleges célja a megmaradás. Minden, ezzel a kérdéssel foglalkozó szakember tudja,
Felújították a varsolci tanintézményeket, melyek átadásán jelen volt Kelemen Hunor szövetségi elnök is. Beszédében elmondta:
A sokévi átlagnál melegebb lesz az időjárás következő két hétben, de az ország nagy részén
Hallgatólagosa elfogadta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely szerint B és BE kategóriájú vezetői