Robogók is vezethetők B kategóriás jogosítvánnyal
Az alkotmánybíróság szerdán alaptalannak minősítette és elutasította a Klaus Iohannis államfő beadványát azzal a sürgősségi
Az alkotmánybíróság szerdán alaptalannak minősítette és elutasította a Klaus Iohannis államfő beadványát azzal a sürgősségi
Szilágysomlyón is tisztelegtek az 1848-49-es szabadságharc eseményei, hősei előtt március 15-én. „176 éve ezen a
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor aláírta az idei évre szóló választási megállapodást
A terápiás célokra használt gyógyvizek kitermelése után járó illetékek 80 százaléka is a helyi és
Elfogadta kedden a képviselőház az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi kormányrendeletet, azzal a módosítással, hogy
2024. márciusától a Nagykárolyi Down Alapítvány megnyitotta a megye első ÁTMENETI OTTHONÁNAK kapuit, amely a
Kokárdával a szívük felett gyűltek össze az ünneplők vasárnap délután a helyi református templomban, hogy
Az emlékeink mi magunk vagyunk, és ha nem emlékezünk, akkor üressé válhatunk – figyelmeztet Nemere
Hármas ünnepet ültek a hétvégén Zsibón. Megemlékeztek az 1848-as forradalomról és szabadságharcról, megünnepelték a zsibói
Közel 130 éve, 1895-ben Szilágysámson szülötte, Szikszai Lajos, Szilágy vármegye alispánja, 1848-as forradalmár és szabadságharcos,
„Tavaly dolgoztuk ki az új napelemprogramot Makkai Péter államtitkár kollégámmal, azzal a céllal, hogy segítsük
A következő két napban lehűl, utána ismét felmelegszik az idő, a hőmérséklet a 20 Celsius-fokot