Magyargoroszló: felújították a református templomot, ravatalozót építettek
Volt miért hálát adni a magyargoroszlói református istentiszteleten, melyen jelen volt Bogdán Szabolcs János püspök
Volt miért hálát adni a magyargoroszlói református istentiszteleten, melyen jelen volt Bogdán Szabolcs János püspök
Idén június 9-én a helyhatósági választásokkal egy időben európai parlamenti választásokat tartanak Romániában. Ezért a
„Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert
Június elsejétől kezdődően a 2023/296-os törvény alapján szankcionálhatók az elektronikus számlák feltöltésének ötnapos határidejét túllépő
Júniustól kezdődően azok a állampolgárok, akik elvesztették gépkocsivezetői jogosítványukat, vagy az okmány megsérült, közvetlenül a
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 43 jelöltet indít az európai parlamenti választásokon; két jelenlegi
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kijelentette hétfőn Besztercén, hogy az antibiotikumok felírására és kiadására vonatkozó új
Az ilyenkor megszokottnál melegebb időre és zivatarokra lehet számítani a következő két hétben az ország
Hallgatólagosan elfogadott hétfőn a szenátus egy törvénytervezetet, amelyik jelentősen megkönnyíti a gépjárművek forgalomba helyezését vagy
Törvénytervezetet fogadott el hétfőn a szenátus arról, hogy az állami intézmények kötelesek SMS-ben vagy e-mailben
Felújítják a Szilágyerked települést Szatmár megyével összekötő útszakaszt. Szilágy Megye Tanácsa átadta a kivitelezőnek a
Akár 15.000 lejes összeggel is támogathatja a kormány a gyereket óhajtó, meddő személyek és párok