Megyei utakat és hidakat javítanának meg az Anghel Saligny programból a Szilágyságban
Az Anghel Saligny országos fejlesztési programban a Szilágy Megyei Tanács négy híd javítását és hat
Az Anghel Saligny országos fejlesztési programban a Szilágy Megyei Tanács négy híd javítását és hat
A Covid-betegek számának növekedése miatt ismét kórházakban fognak dolgozni az orvosi egyetemek diákjai – közölte
Frissítette csütörtökön az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő régiók és országok listáját.
A koronavírus-járvány megjelenése maga után vonta a szociális szolgáltatások bővítését, fejlesztését, kiterjesztését. Zilahon, a Román
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a közintézményeknek és a központi közigazgatási
Döntő házként elfogadott szerdán a képviselőház egy törvénymódosítást, amely szerint az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) ezentúl
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely 30-ról 45 napra hosszabbítja meg a munkaügyi
Az eMAG szerdán bejelentette, hogy idén november 12-én tartja a Black Friday árleszállítási akcióját. Az
Döntőházként fogadta el a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára a
Országszerte hűvösebb lesz az idő a következő két hétben, mint ilyenkor általában, a napokban csapadék
Különösen hideg időre számíthatunk a következő három napban, a sokéves átlagnál jóval alacsonyabb hőmérsékleti értékek
Frissítette csütörtökön az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő régiók és országok listáját.