Emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak
Az idén februárban 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, már a kilencedik
Az idén februárban 2014 júliusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, már a kilencedik
A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium módosít az építkezési szaktanácsadók és tervezési szakellenőrök vizsgáztatását
Az Országos Vidékfejlesztési Program, valamint a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség alintézkedései révén finanszírozott projektek
Megállapodás született az országos helyreállítási tervről – jelentette be szerdai sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Iohannis
Klaus Iohannis államelnök szerdán kihirdette a 2020/137-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt, amely előírja egy állami
Közelebb vinné az önkormányzatokhoz és helyi szervezetekhez az RMDSZ az EU-s alapokat. A 2021-2027-es időszakban
A Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium költségvetéséből elkülönítettek összegeket a 2019-es és 2020-as, valamint az
Nem támogatta szavazatával az RMDSZ szenátusi frakciója a Szociáldemokrata Párt által benyújtott egyszerű indítványt a
Az elmúlt évben az európai kis- és középvállalkozások háromnegyedét negatívan érintették a koronavírus-járvány miatt bevezetett
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a 2020/183-as sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt, amely lehetővé teszi,
Április 21-én lép hatályba 2016/429 számú európai uniós Állategészségügyi rendelet, amely javítja az állategészségügyi előírásokat, valamint
A biogazdálkodásba bevont termőföld nagysága 1,6 százalékkal, 1,1 millió hektárral nőtt 2019-ben az előző évhez képest,