A romániai gazdák kétféle kedvezményes kamatozású hitelhez juthatnak majd hozzá
Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter hétfőn, Marosvásárhelyen, a helyi gazdákkal folytatott megbeszélésen elmondta, hogy
Florin Barbu mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter hétfőn, Marosvásárhelyen, a helyi gazdákkal folytatott megbeszélésen elmondta, hogy
A mezőgazdasági termelőket támogató intézkedéseket fogad el csütörtöki ülésén a kormány – közölte a kabinet
A kormány lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat, ezért az RMDSZ szorgalmazza a területalapú támogatások időbeni
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a szarvasmarha-tenyésztők egyesületeinek képviselői kedden konszenzusra jutottak az ágazatban felmerült
Több mint három órás tárgyalást követően megállapodás született hétfőn Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a
Csütörtöki ülésén jóváhagyja a kormány a hazai építőanyagipart támogató állami támogatások pályázati útmutatóját – jelentette
A kivételezésből faragnak szabályt, sértik a demokrácia alapelveit, és az ország fejlődésének és gazdaságának ártanak
Szervezett utazással és a térségi gazdáknak szánt ingyen-belépőkkel készülnek a január 24-27. közötti, Budapesten tartandó
Az uniós alapok befektetését veszélyezteti, és az ország fejlődését, a közigazgatás működését hátráltatja az az
Jövő év január elsejétől a mezőgazdasági tárca alkalmazottainak bértáblájához igazítják a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós
Döntőházként szavazott a képviselőház arról az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetről, amely tovább könnyíti a zsebszerződés
„Több hónapos felfüggesztés után, még év vége előtt folytatódhat a Zöld Ház program. A bíróság lezárta