Akkor tölti be igazi szerepét a népviselet, ha viselik is!
Lezárult a „Varrd magad a viseleted!” második alkalma is Sarmaságon „A viselet szimbólumhordozó jelleggel bír,
Lezárult a „Varrd magad a viseleted!” második alkalma is Sarmaságon „A viselet szimbólumhordozó jelleggel bír,
A Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet Gyergyó közelében levő táborában ez évben is megrendezésre került a
2023. augusztus 3-12. között került megszervezésre a gyergyói ifitábor, a Zilahi Baptista Gyülekezet szervezésében. Több
A nyári szünidő ellenére sem volt csendes a Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum könyvtára, mivel
Helyi vállalkozók képviselőivel találkozott a héten Szilágycseh polgármestere, Bálint Ervin. A városvezető elmondta, annak ellenére,
2023. július 10–16. között második alkalommal került sor Szilágyfőkeresztúron, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és
Az elmúlt héten Désházán a Kikapcsoló Gyermektábor színes programokkal várta a gyerekeket. A tábor hagyományos
A KARASZFANBAND Egyesület napközis tábort szervez, a már működő zenekar tagjainak fejlődése céljából. A tábor
A hagyományőrzés fontos célkitűzése a Szilágybagosi Bánffy Kulturális Egyesületnek, hiszen az elődeinktől öröklött értékek, szokások