Aktualitások
Növényvédelem a konyhakertben
– Ahogy melegszik az idő, megjelennek a lótetűk/lótücskök is. A lótetű járatok közvetlen a földfelszín
Kihirdette az államfő a törvényt, miszerint a szülők szabadnapokat vehetnek ki a tanév végéig gyermekük felügyeletére
Kihirdette hétfőn Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy a
Nelu Tătaru: A június 1-je után kezdődő antitestszűrés megyénként és korcsoportonként zajlik majd
Országos szintű antitestszűrés indul június 1-je után annak megállapítására, hogy a romániai lakosság mekkora hányada
Ötezer doboz Eutirox gyógyszert osztanak szét nyolc városban
Ötezer doboz 100 mikrogrammos Eutirox gyógyszert osztanak szét a napokban adományként az ország nyolc városának
Csendőrség: Kézzel is megírható a lakhely szerinti település elhagyásakor szükséges felelősségvállalási nyilatkozat
Kézzel is megírható a lakhely szerinti település elhagyásakor szükséges felelősségvállalási nyilatkozat – közölte kedden a
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a veszélyhelyzetet elrendelő kormányhatározat
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a kormány 2020/55-ös határozata, amely május 18-ától kezdődően 30 napra veszélyhelyzetet
Szilágynagyfaluban is megjelent az afrikai sertéspestis
Pénteken Szilágynagyfalu területén afrikai sertéspestis esetet jeleztek. Az értesülések szerint az állatok a mezőről hazaszállított
„Maximális” készenléti állapotot rendelt el a román kormány, bírságolhatnak a hatóságok
Készenléti állapotot rendelt el hétfői ülésén a kormány az ország területén. Az erről szóló határozatot
Újabb módosítás: nyolcan vehetnek részt keresztelőkön, temetéseken, esküvőkön
Mégsem vehetnek részt 16-an templomban megtartott családi szertartásokon és beltéri zárkörű eseményeken, ahogy arról az
Meteorológusok: Változékony időre, légköri instabilitásra kell számítani a következő két héten
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, gyakori lesz a légköri instabilitás és a zivatarok
A bankok megoldották a részletfizetés felfüggesztésére beérkezett mintegy 317 ezer kérés 83 százalékát
A bankok megoldották a koronavírus-járvány miatt a részletfizetés felfüggesztésére beadott mintegy 317 ezer kérés 83
