Szeles időre és lehűlésre figyelmeztetnek a meteorológusok
Az ország területének több mint felére érvényes, megerõsödõ szélre és hóviharokra figyelmeztetõ sárga jelzésû riasztást
Az ország területének több mint felére érvényes, megerõsödõ szélre és hóviharokra figyelmeztetõ sárga jelzésû riasztást
Idén január 8-án, szerdán a Bűnügyi Nyomozó Szolgálat tisztviselői elfogták azt az 54 éves mojgrádi
Ez év január 7-én, kedden, 23.45 óra körül az 55-ös községi úton, Almásszentmihály településen a
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt módosul a nemzetközi vonatjáratok menetrendje – közölte csütörtökön
„Az RMDSZ a választási kampányokban és kormányra lépéskor arra vállalkozott, hogy Románia egyik legnagobb kihívására,
Szilágy Megye Tanácsa tavaly is meghirdette a saját költségvetéséből támogatott szociális pályázatát, amelyre szociális szolgáltatást
Márciustól vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba a román állampolgárok, ehhez csak az elektronikus utazási
Az Agerpres hírportál szerint szél erősödésére, esőre és havazásokra figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki csütörtökön az
A zilahi lakosok (magán- és jogi személyek) jövő hétfőtől, január 13-ától fizethetik be az idei
Január 10-éig szokatlanul meleg idő, majd lehűlés várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat
A Fejlesztési Minisztérium közvitára bocsátotta azt a kormányhatározat-tervezetet, amely meghatározza az Anghel Saligny közművesítési programból
Ön is érezte már azt a nyomasztó érzést, amikor a villanyszámla megérkezik? Most itt a