Thu. May 9th, 2024

Az új munkaügyi miniszter a tárca struktúrájának zsugorítását vetíti elő és komoly ellenőrzéseket ígér

A munkaügyi minisztérium struktúrájának zsugorítását, illetve a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges büdzsé helyzetét célzó komoly ellenőrzéseket vetít elő Violeta Alexandru új munkaügyi miniszter, aki szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) aggasztóan nagy deficitet hagyott hátra ezen a téren.

Violeta Alexandru kedd reggel, a munkaügyi minisztérium bejáratánál várakozó újságíróknak elmondta, zsugorítani akarja az intézmény struktúráját, ugyanakkor nagy hangsúlyt szándékozik fektetni arra, hogy a nyugdíjasokkal és alkalmazotakkal való kapcsalattartásban részt vevők megfelelő szakmai felkészítésben részesüljenek. Rajtuk lesz a hangsúly, és nem a vezetői tisztségekben levőkre, szögezte le a munkaügy új minisztere.

A nyugdíjbüdzsé helyzetét illetően Violeta Alexandru rámutatott, a PSD aggasztóan nagy deficitet hagyott hátra ezen a téren, emiatt nagyon komoly ellenőrzéseket szándékozik végezni, hogy kiderüljön, mi a valós helyzet, és minden erre vonatkozó információt meg fog osztani a közvéleménnyel.

Alexandru bejelentette ugyanakkor, hogy minél hamarabb létre fog hozni egy információs pontot a munkaügyi minisztérium székhelyének közelében, ahol az érdeklődök információkat kaphatnak és kérhetnek az intézmény által biztosított szolgáltatásokról.

Ebben a kontextusban rámutatott, hogy első útja a petíciókat feldolgozó irodába fog vezetni, hogy megtudja, milyen kérelmekkel fordulnak a polgárok a minisztériumhoz, illetve, hogy milyen válaszokat kaptak ezekre az intézmény részéről. Az esetleges problémákat pedig a lehető legrövidebb időn belül korrigálják, hangsúlyozta a miniszter.

Ami az országos minimálbért illeti, kifejtette, hogy az elkövetkező időszakban egy sor megbeszélést fog folytatni a szociális partnerekkel, hogy megtalálják a leghelyesebb és legobjektívebb módot ennek kiszámítására.

A bértörvényt és nyugdíjtörvényt illetően pedig az új munkaügyi miniszter leszögezte, hogy be fogja tartani a hatályos törvényt, és folytatni fogja a párbeszédet a szociális partnerekkel, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat Románia, a nyugdíjasok és a dolgozók számára.

Violeta Alexandru a magánszférában tevékenykedőkkel szemben is jelezni akarja, hogy fontosak számára, tiszteletben tartja munkájukat, arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy egy vállalkozást talpon tartsanak, amely alapján adókat és illetékeket fizetnek az állami büdzsébe.

agerpres.ro