Fri. May 10th, 2024

Az RMDSZ megszavazta a készenléti állapot szabályozását a parlamentben

Felelősségteljes döntésekre van szükség a parlament és a kormány részéről, ezért az RMDSZ képviselői és szenátorai megszavazták a készenléti állapotot szabályozó kormányhatározatot. Bár az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést hozott a kormány, amelynek a jogalapja és a segítő szándéka megkérdőjelezhető, az RMDSZ úgy értékeli, hogy ebben a járványhelyzetben egy nagyobb méretű politikai instabilitás csak tovább ront a jelenlegi állapotokon. Az együttes plénum vitáján Cseke Attila és Benedek Zakariás frakcióvezetők ismertették az RMDSZ álláspontját.

A Szövetség csoportja elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány még nem dolgozta ki a gazdaság fellendítését célzó konkrét intézkedéscsomagot. Továbbá azzal sem ért egyet, ahogyan beígérte a kényszerszabadságra küldött munkavállalóknak járó összegeket, azonban nem folyósította azokat. Ugyanakkor a meghozott egészségügyi intézkedések sokasága sem követhető, ahogyan az sem, hogy mikor milyen szabályok érvényesek közegészségügyi szempontból, hiszen míg a bevásárlóközpontokban tömegek vonulnak, addig más kereskedelmi egységek működése tiltott, holott a szociális távolságtartás és szabályok betarthatóak lennének. Az RMDSZ képviselői és szenátorai nehezményezik azt is, ahogyan a kormány a válság ideje alatt mostohagyermekként kezelte a kulturális intézményeket, de azt sem nézi jó szemmel, hogy a határ menti településeken élő állampolgároknak nem teremtette meg a szükséges feltételeket az ingázáshoz. A Szövetség törvényhozói azt is kifogásolták, hogy ebben az időszakban, amikor nem működnek az iskolák, az állam nem fordít kellő hangsúlyt az oktatási intézmények felújítására és a beruházásokra.

Az RMDSZ újból felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi járványhelyzetben csak akkor tud hatékony lenni az állam, ha a törvényhozó hatalom és a kormány együttműködik a járvány leküzdése érdekében.

RMDSZ-tájékoztató