Fri. Mar 29th, 2024

Az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programja (I)

A világjárvány elleni védekezés ma mindennél fontosabb, hiszen nemcsak a magyar emberek egészsége van veszélyben, hanem a megélhetése is. A legsürgetőbb teendőnk tehát e kettős veszély elhárítása. Az RMDSZ kidolgozott egy intézkedéscsomagot annak érdekében, hogy sikerrel védekezzünk a koronavírus-járvány egészségügyi hatásai és a fenyegető gazdasági katasztrófa ellen. Minden intézkedésnél fontosabb az, amit magunk teszünk a fertőzés ellen, a kockázatok csökkentése érdekében. Ezért amikor javaslataink egy része a helyi közösségek döntésére bízza a további korlátozások bevezetését, egyben felhatalmazást ad az egyéneknek is arra, hogy maguk is döntést hozzanak. A szülőnek például arra, hogy döntsön: akarja-e, hogy a gyereke részt vegyen a személyes oktatásban, vagy inkább maradjon otthon, és online kövesse a tanítást.

Jelen helyzetben három alapkérdésben kell választ adni: az egészség, az oktatás és a gazdaság vonatkozásában.

 

EGÉSZSÉGVÉDŐ INTÉZKEDÉSEK

1. Nagyobb szerepet az önkormányzatoknak

A helyi korlátozásokról és járványügyi intézkedésekről ne Bukarestben, hanem az alábbiak szerint döntsenek:
• a helyi önkormányzatok és a megyei közegészségügyi hatóságok a gazdasági tevékenységek és oktatás felfüggesztéséről, illetve
• a megyei önkormányzat és a megyei közegészségügyi hatóságok a település karanténba helyezéséről.

 

2. Javítani kell a felderítés hatékonyságát

Románia siralmasan teljesít a járványügyi ankétok, azaz az esetlegesen fertőzött kontaktok felkutatása terén. A kivizsgálást minden fertőzött személy esetében már az első 24 órában el kell végezni. Ezen a területen is haladéktalan kapacitásbővítésre van szükség, ami a jelenlegi kapacitás három-négyszeresét jelenti.

 

3. Növelni kell a tesztelések számát

A kormány haladéktalanul bővítse a tesztelési kapacitást is. Csak úgy nyerhetünk valós képet a fertőzöttségről, ha megfelelő számú tesztelést végzünk a fentebb leírt kontaktkutatás alapján. A tesztelést tehát ki kell terjeszteni a járványügyi kutatások (ankétok) alapján azonosított potenciális fertőzöttekre, azaz új protokollra van szükség.

Ingyenes heti tesztelés bevezetése szükséges a családorvosok, kórházi és bölcsődei dolgozók, illetve az iskolák és óvodák megnyitása után a pedagógusok számára is.

 

4. Biztosítani kell, hogy mindenki kapjon kórházi ellátást

Romániában elegendő mennyiségű kórházi ágy áll rendelkezésre, de jelentős területi aránytalanságok vannak. Ennek következtében egyes kórházakban veszélybe kerül a betegek ellátása, míg másutt sokkal kisebb a terheltség. Ezt a problémát csak központi beavatkozással, országos vagy regionális szintű kapacitásmenedzsmenttel lehet orvosolni.

Annál is inkább, mert a betegek többsége szintén ellátásra szoruló nem vírusfertőzött, krónikus beteg. Biztosítani kell, hogy mindenki kapjon kórházi ellátást, akinek egészségügyi állapota ezt igényli. Mielőbb vissza kell állítani a nem COVID-fertőzött krónikus betegek teljes körű ellátását az azonnali kórházi beavatkozást igénylő esetek maradéktalan ellátása mellett.

 

5. Csökkenteni kell a bürokráciát

A koronavírus-fertőzöttek regisztrációjával, otthoni betegfelügyeletével és kezelésével kapcsolatos bürokrácia csökkentése digitális eszközökkel:
• az ingyenes teszteléshez szükséges kötelező háziorvosi küldőpapír, valamint
• a krónikus betegségek receptmegújításának digitalizálása,
• a fertőzött személyek és közvetlen kapcsolataik adatainak online platformon való regisztrálási lehetősége, nyilvántartásba vétele a többhetes késések lecsökkentése érdekében.