Sat. Apr 20th, 2024

 Az előkészítő osztály fontossága

Az előkészítő osztály indítását az iskolában számtalan vita előzte meg. Végül az előkészítő osztályt bevezették, mint az elemi oktatás szerves részét. Mára úgy néz ki, hogy a hat éves gyerekek szeretik az iskolai programot és a szülők nagy része elégedett.

Azért volt szükség az előkészítő osztály bevezetésére, azon kívül, hogy az új törvény előírta, mert a romániai elsősök a legidősebbek Európa szerte, így ők kerültek be legkésőbb a kötelező közoktatásba.

Az a gyerek kezdheti az előkészítő osztályt, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét. Akik szeptember elsejéig nem töltötték be a hatodik életévüket, pszichológus kell megállapítsa iskolaérettségüket.

Tehát azt kell tudni az előkészítő osztályról, amint a neve is mutatja, hogy átmenetet jelent az óvoda és az iskola között. Bosszantó, hogy egyesek ,,nulladik” illetve ,,zérós” osztályként emlegetik.

Mivel az előkészítős gyerekek nagyon játékosak nehezen lehet a figyelmüket lekötni hosszabb ideig. Ezért változatos tevékenységekkel kell segítsük őket: játékkal, szerepjátékkal, játékos interaktív feladatokkal.

A sok játék révén felfedezhetjük a gyerekek nyílt és rejtett képességeit, erősíteni tudjuk a pozitív értékeket, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott személyekké váljanak.

Tanító: Sándor János