Fri. Apr 19th, 2024

Az autópálya szilágysági szakasza

Az országutakat kezelő társaság (CNAIR) közleményben jelentette be, hogy átküldte a közbeszerzési
ügynökségnek (ANAP) az Észak-erdélyi autópálya folytatásának dokumentációit. A folytatást három
szakaszban képzelik el, és mindenik szakasz több kisebb alegységre oszlik. Tehát egyszerre több
szakaszon lehet dolgozni. Mindhárom szakasz Szilágy megyei részre vonatkozik.
Az első szakasz első és második részlete Magyarnádas és Zombor közötti részre vonatkozik.Ennek első
részlete Kolozs megyében van Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti majdnem 17 kilométeres
szakasz. A második rész Nádasszentmihály és Zombor közötti mintegy 12 kilométeres szakasz. A kiírás
szerint 12 hónap áll a tervezés, és 24 honap áll a kivitelezésére, mindkét szakasz esetében.
A további két szakasz a Zombor-Szilágyvaskapu több mint 12 kilométeres szakaszára vonatkozik,
második részlete a Szilágyvaskapu és Tihó között húzódik, hasonló feltételek mellett. A szerződés 8 éves
futamidejű, mert ebből egy évet szánnak a tervezésre, 24 hónapot a szakaszok kivitelezésére, és ehhez
járul öt évnyi garanciaidő.
Az utolsó rész a Barattyószéplak és Szilágynagyfalu közötti szakasz 13,55 kilométeres része. E szerződés
futamideje 7 év, ebből 6 hónap a tervezés, 18 hónap a kivitelezés, és 5 év a szavatossági idő.
Az eddigi tapasztalatok szerint a közbeszerzési eljárás a határidők és az esetleges óvások, miatt hosszan
elhúzódhat, várhatóan évek múlva foghatnak neki a munkálatoknak, de legalább a közbeszerzési eljárás
elindulhat.
Egyelőre még hiányzik a kiírásból a Szilágynagyfalu- Zsibó melletti rész, amely Zilah mellett haladna.
Talán erre is sor kerül majd, és sikerül összekötni ezeket a szakaszokat.
J.L.