Sat. Apr 20th, 2024

Az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is

Elfogadta kedden a szenátus plénuma azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az állam finanszírozást biztosít az óvodába íratott, 2-3 éves kor közötti gyerekeknek is.

A jogszabály a tanügyi törvényt módosítja.

A törvényjavaslat indoklása szerint jelenleg kevés az országban a bölcsőde, és a létező bölcsődék zöme is nagyvárosokban található, kistelepüléseken gyakorlatilag nem működnek ilyen intézmények. A 2-3 éves kor közötti gyerekek szülei így kénytelenek voltak óvodába íratni gyermeküket, noha az eddig hatályos törvény nem biztosított finanszírozást ennek a korosztálynak. A most megszavazott jogszabály kiterjeszti az óvodás gyerekeknek járó állami finanszírozást a 2 és 3 év közötti korcsoportra is.

Az érintett korosztály egyébként kis létszámú, az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása elenyésző, a szükséges összeg fedezhető a tanügyminisztérium jelenlegi büdzséjéből – olvasható az indoklásban.

A szülők kifejezett kérésére, a helyek számának keretein belül, a legalább kétéves gyermekeket fel lehet venni az óvodai oktatásba, biztosítva az állami költségvetésből a megfelelő alapfinanszírozást – szögezi le a jogszabály.

A tervezetet a képviselőház korábban már hallgatólagosan elfogadta, a szenátus volt a döntő törvényhozói fórum a kérdésben.

agerpres.ro