Tue. May 7th, 2024

A farsangi időszak vége közeledik, február 9-ét ír a naptár, s a Simion Bărnuțiu Általános Iskolában áll a bál…

Mint minden évben, az idén is, a hetedikesek voltak a felelősök a jókedv biztosításával, illetve a szervezéssel. A VII. B osztály, Schmidt Anna osztályfőnöknő irányításával egy újabb, igen csak színvonalas Farsangi Bált készül megrendezni, melyen részt vesz az iskola apraja-nagyja. Habár az apróbbaknak, ezalatt az elemistákat értem, 1-2 nappal előbb volt megszervezve, most az V-VIII osztályos diákokat hozta lázba a készülődés. Már napokkal ezelőtt megvarrták a kis jelmezeket, megvásárolták a tombolákat, megkérték a szülőket, aki teheti egy-egy tál sütivel járuljon hozzá és tegye édesebbé az ünnepet.

Bemelegítőként a szervezők köszöntötték az egybegyűlteket, majd a farsangi időszak és a szokások bemutatása után kis zenés összeállítást hallgathattunk, Gáspár Enikő vezetésével. Ezt követte a Táncoska Egyesület Kaláris Néptánccsoportja, akik kalotaszegi néptáncokat mutattak be Rózsa Róbert és Etelka koreográfiájával, végül pedig moldvai körtáncot táncoltunk, tanárok, diákok, néptáncosok együtt. Ezzel megalapozták a jókedvet az est további részére is. Hamarosan következett a jelmezek bemutatása, ahol nem csak a ruhákat, bemutatkozó szöveget, de bizony egy-egy jelenetet is előadtak a diákok, attól függően, ki, mennyire volt leleményes. Volt közöttük: medúza és tintahaltól hótündérig, öreg diák és kisasszonytól rendőrig, illetve hadosztagtól, lakodalmas menetig minden. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hogy a jók közül is kik a legjobbak, hiszen hogy a Forma 1-es pilóta a jobb, vagy a manó, a doktorok vagy a Final bossok? Végül, hosszas tanácskozás után úgy gondolták, hogy mindenkit, különböző díjakban részesítenek, de mégis megemlítem a legjobbakat:

  1. Díj: lakodalmas menet (Barabási Kleo Kitty- örömapa, Gecse Szabrina-koszorúslány, Fazakas Frida-menyasszony, Markos Szilvia-koszorúslány, Nyeste Brigitta-pap, Szeredai Szofia-vőlegény)
  2. Díj: hadosztag (Debrețeni Karola-tábornok, Püsök Adrienn-katona, Székely Antónia-őrmester)
  3. Díj: megosztott, Dani Zoltán – JOKER és Fazakas Lea-rapper.

További tánc, szórakozás után elérkezett az est fénypontja, mégpedig a tombolahúzás.  Sok értékes tárgyat lehetett nyerni, s a szerencséseknek sikerült is. A szervezők gondoltak a kevésbé szerencsés személyekre is, végül senki sem távozott üres kézzel, csalódottan.

Az, hogy mindezt megvalósíthattuk nagyban köszönhető támogatóinknak: RMDSZ, BRILL ékszerüzlet, SEDO Electric, WEAX Impex, Hidrotechnika, és nagyon sok lelkes szülő, köztük olyanok is, akik feláldozták a szabad idejüket és jelenlétükkel is megtiszteltek.

Mint máskor is szokott, most is fájdalommal vettük tudomásul, hogy egyszer a jónak is vége…. De sebaj, jó félév múlva más osztály szervezésében újra táncra perdül a kis sereg , a szüreti mulatságon.

2024. február 9.

Faluvégi Melánia

Simion Bărnuțiu Általános Iskola

 VI.B. osztályfőnöke