Thu. May 9th, 2024

,,A vers az, amit szeretni kell” – Kányádi Sándor szavalóverseny Varsolcon

Idén 23. alkalommal rendezték meg a szilágysági Varsolcon a Kányádi Sándor országos szavalóversenyt. Ezúttal az ország 15 megyéjéből – ahol magyar oktatás zajlik – 90-en jelentkeztek.

Zsúfolásig megtelt a varsolci kultúrotthon szombat délelőtt. Kisdiákok, szülők és pedagógusok izgatottan várták a megmérettetést, amely Bréda Lajos helyi polgármester és Faluvégi Ervin főtanfelügyelő-helyettes köszöntésével vette kezdetét. Ez utóbbi kiemelte, a Szilágyságban nagyon sok látnivaló, érték van, amiért érdemes eljönni. Egyik érték a Kányádi Sándor szavalóverseny, és a költészetet népszerűsítő rendezvények, melyben az elmúlt hetekben nem volt hiány a megyében. A múlt hétvégén Szilágysomlyón tartották meg az országos József Attila szavalóversenyt, nemrég Zilahon A Költészet Tavaszát, de az évente megtartott Ady szavalóverseny is a Szilágyságot teszi célponttá, mert már a nagyvilágból is érkeznek költészetkedvelők. Továbbá hangsúlyozta: nagy értékünk a vers, mert minden ünnepünkhöz fűződik vers, és minden alkalom, amikor verset mondunk, ünneppé válik. A vers és a versmondás hungarikummá vált, ezért a az mindannyiunk szívügye itt a Szilágyságban.

Dr. Pető Csilla nyugdíjas tanfelügyelő, egyetemi tanár köszöntő beszédében elmondta, a 23 év nagyon hosszú idő egy szavalóverseny életében, és öröm megtapasztalni, hogy a pedagógusok és a szülők pozitívan reagálnak erre a rendezvényre, ami azt bizonyítja, hogy mindig szép emlékekkel, csordultig tele szívvel távoztak. A varsolci iskola kapcsán megfogalmazta, a tanintézményben komoly, rendszeres, pontos munka zajlik, és az iskolában szép anyanyelvünkre tanítják, oktatják a gyerekeket. A hungarikumra reflektálva kiemelte, a középkelet-európai régióban nincs még egy olyan nemzet, akik szavalóversenyt rendeznének. ,,Mi azért szavalunk, mert van mit, van kitől, és a versmondás nagyon pozitív hatású a gyermekek fejlődésére” – mondta.

A versenyt megelőzően a Báthory István Alapítvány keretén belül 2006-ban alakult Szederinda citeracsoport népdalokat adott elő, majd Thökölyi Vajk szilágysági magyar költő saját verseit szavalta, melyek „terápiával szolgálnak az emberi léleknek”, és bemutatta legújabb, hatodik kötetét.

A szavalóverseny egykori megálmodója, kezdeményezője, Dénes Irén tanítónő elmondta: először a harmadikos tanulóival, akik már 35 évesek, indította a versenyt osztályszinten, majd fokozatosan országos szintűvé nőtte ki magát 2009-ben. A versenyen nagy szeretettel zsűriztek költők, írók, színművészek. Ezúttal a bírálóbizottság elnöke dr. Pető Csilla, nagy tapasztalattal rendelkező nyugdíjas-pedagógus volt.

A szavalóversenyről részletesen a Szilágyságban és a https://maszol.ro/kultura/A-vers-az-amit-szeretni-kell-Kanyadi-Sandor-szavaloverseny-Varsolcon honlapon olvashatnak.