Fri. Apr 19th, 2024

A tavaszi vakáció után a korábban leszögezett forgatókönyvek alapján zajlik majd a tanítás

A tavaszi vakáció végén a korábban leszögezett forgatókönyvek alapján folytatják a tanévet a diákok – mutat rá csütörtöki közleményében az Államelnöki Hivatal.

,,A fő célkitűzés az, hogy minden diák a lehető leghamarabb visszatérhessen az iskolába, ez azonban a járványügyi helyzettől függ” – hangsúlyozzák a közleményben.

Az államelnök csütörtökön egyeztetett Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel a 2020-2021-es tanév további menetéről és lezárásáról.

Az államfő a találkozón kiemelte az oltási folyamat felgyorsításának szükségességét a tanügyi személyzet körében, hangsúlyozva, hogy ,,a pedagógusok minél nagyobb számban történő immunizálása hozzájárul a fizikai jelenléttel zajló oktatás biztonságossá tételéhez”.

Az oktatási és az egészségügyi miniszter február eleji közös rendeletének értelmében az egyes települések fertőzöttségi rátájától függően három forgatókönyv szerint zajlik a tanítás a második félévben az oktatási intézményekben. Azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban regisztrált új fertőzöttek száma nem haladja meg az 1 ezreléket, minden óvodában és iskolában fizikai jelenléttel zajlik az oktatás mindenki számára. 1 és 3 ezrelék közötti incidencia esetében az óvodások, elemi osztályosok, illetve a végzős – 8., 12., és 13. – osztályok diákjai mehetnek iskolába, a 3 ezreléket meghaladó ráta esetében pedig csupán az óvodások és a kisiskolások. A többiek számára online rendszerben zajlik az oktatás.