Sat. Apr 20th, 2024

A tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárása kitolódhat a második félév első 4-8 hetére

A második félév kezdetétől négytől nyolc hétig is meghosszabbíthatják a tanulók első félévi tanulmányi eredményeinek lezárási időszakát – derült ki az oktatási miniszter és a tanfelügyelők hétfői megbeszélésén.

Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter hétfőn videokonferencián tanácskozott a főtanfelügyelőkkel az első félévi tanulmányi helyzetek lezárásáról.

A tanácskozás után a szaktárca arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy az illetékesek több megoldás lehetőségét is felvetették. Beszéltek többek közt arról, hogy az elmaradt tevékenységeket a második szemeszterben lehet majd pótolni, ehhez forrásokat kell találni a tanárok bérezésére; szó esett arról, hogy ahol nincs lehetőség az első félévi tanulmányi eredmények lezárására, ott ezt a második félév első 4-8 hetében pótolják; ugyanakkor felmerült annak lehetősége is, hogy a heti óraszámtól függetlenül két jegy is elegendő lesz a lezáráshoz.

A minisztérium beszámolója szerint körülbelül 65.000 tanuló van abban a helyzetben, hogy első félévi tanulmányi eredményei lezáratlanul maradhatnak (előző években ez a szám 15.000 körüli volt). Ennek elsősorban technikai okai vannak, de sok esetben az órákról való hiányzások vagy az egészségügyi helyzet is akadályozza a lezárást.

agerpres.ro