Fri. Mar 29th, 2024

A szükségállapot ideje alatt tilos felfüggeszteni a sérülékeny kategóriákat szolgáló szociális ellátó központok, öregotthonok működését

A szükségállapotot 30 nappal meghosszabbító elnöki rendelet arra is kitér, hogy tilos szüneteltetni vagy felfüggeszteni a tevékenységet minden öregotthonban, illetve a fogyatékkal élőket vagy más, sérülékeny kategóriához tartozó személyeket ellátó központban, függetlenül attól, hogy gyerekekről vagy felnőttekről van-e szó – közölte kedden Klaus Iohannis államfő.

Az elnök kedden jelentette be a Cotroceni-palotában, hogy 30 nappal meghosszabbítja Románia területén a szükségállapotot. Ennek időszaka alatt kiemelt védelemben kell részesíteni a sérülékeny kategóriákhoz tartozó embereket – szögezte le Iohannis. Ezért a szükségállapot idején tilos a szociális ellátó központok bezárása vagy ezek tevékenységének felfüggesztése, függetlenül attól, hogy az illető központban gyerekeket vagy felnőtteket, fogyatékkal élőket vagy egészségeseket látnak-e el, vagy hogy az illető intézmény állami vagy magántulajdonban van-e.

Ugyanakkor a szociális ellátó központok lakóinak hozzátartozói dönthetnek úgy, hogy az intézményben ápolt rokont a szükségállapot idejére hazaviszik saját lakásukba, ha saját felelősségre úgy ítélik meg, hogy ott nagyobb biztonságban van.

agerpres.ro