Tue. Jun 18th, 2024

A szilágysági vasutak

Erdélyben a XIX. század végén élénk vasútépítő tevékenység folyt. 1881-1900 között 2174 km-t nyitottak meg, 56 szakaszon. A vonalszakaszok gazdasági és civilizációs jelentőségűek voltak mert összeépültek a régiekkel, pontosabban kiegészítették őket.

Gróf Mikó Imre közlekedési minisztersége idején, felmerült a Szilágyságot érintő vasútvonal lehetősége, de ezt „feláldozták” a Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó fővonal építése érdekében. Az 1867-os vármegyerendszer bevezetése létszükségletként tűzte ki a harcot a Szilágyság vasútvonalának a kiépítésére.

Felelős, hazafias, szülőföldjük elkötelezett személyiségei megkezdték küzdelmüket a vasútépítés megvalósításáért. Szikszai Lajos, a későbbi alispán, 1875-1881 között országgyűlési képviselő volt a Szabadelvű párt színeiben. Mint Tisza Kálmán miniszterelnök bizalmas támogatója napirenden tartotta a szilágysági vasútépítés ügyét. Báró Bánffy Béla 1876-ban lett Szilágy vármegye főispánja, majd 1877-1888 között főrendiház tagként sürgette a szilágysági vasútépítést.

Szintén főrendiház tagként báró Wesselényi Miklós (1845-1916) a vasútépítés lelkes támogatója volt. Szilágy vármegye főispánjaként(1887-1905) tovább lobbizott az ügy érdekében. Ez sikerült mert főispánként immár felavathatta a Szilágyság vasútvonalait. A Szilágyság számára 1887 karácsonya emlékezetes maradt, hiszen 1883 december 23-án átadták a Nagykároly-Sarmaság-Zilah,  91,6 km hosszú vasútvonalat. Ugyanazon a napon átadásra került a 16,3 km hosszú Sarmaság –Szilágysomlyó szárnyvonal.

A vasútépítés tovább folytatódott a Szilágyságban.1899. október 2-án átadásra került az 58km hosszú Zsibó-Nagybánya vonal. Ugyanaznap felavatták a 20km hosszú Sülelmed-Szilágycseh vonalat is. A XIX. század utolsó évében szintén a Szilágyság büszkélkedhetett: 1899. december 29-én átadták a 45km hosszú Szilágysomlyó-Margitta vonalat. Ha az 1890 október 1-én átadott Dés-Zilah 100km-es vasútvonalat is hozzászámítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy 1900-ra a Szilágyság 276km vasúti hálózattal rendelkezett.

Megépültek az első állomásépületek, kisebb bakterházakkal együtt. Ma már csak az impozáns Nagykárolyi vasútállomás, a sarmasági vasúti csomópont épülete, a szilágyballai állomás épülete maradt fenn eredeti formájában, természetesen a kor igényeihez igazítva, a többieket szerencsés esetben át vagy újraépítették, a többieket vagy lebontották vagy átadták az enyészetnek…

Az 1887-ben átadott Nagykároly-Sarmaság-Zilah valamint a Sarmaság-Szilágysomlyó vonalak a Debreceni Vasútigazgatóság(Üzletvezetőség) alárendeltségébe tartoztak. Az 1890 után átadott szilágysági vonalak a Szilágysomlyó-Margitta vonal kivételével a Kolozsvári vasútigazgatóság alárendeltségébe kerültek. Előnyös földrajzi elhelyezkedése miatt Sarmaság kedvező helyzetbe került. Látványos fordulatot hozott a későbbi vasútvonallal párhuzamos, 1871-ben átadott 25km-es Haraklány-Sarmaság kövezett országút. Az 1887ben átadott vasút hozta a fejlődést, mely bekapcsolta a helységet Erdély egyre pezsgőbb gazdasági életébe. Már a vasútépítés idején felfigyeltek a helyenként alig 2m mélyen található szénre, de az akkori kormányzat nem tulajdonított ennek különösebb fontosságot.

A vasútnak köszönhetően 1887-től a helység évente kétszer tarthatott nagyvásárt, áprilisban és augusztusban. A vásár fontosságát jelzi, hogy két napig tartott. Heti vásárjogot szintén a vasúti közlekedésnek köszönhetően az első világháború után kapott. A sarmasági vasútállomás mint fontos csomópont a Szilágyságban a legtöbb, 9 sínpárral rendelkezett, sikeresen lebonyolítva az egyre növekvő árú és személyforgalmat. Kiemelt állomásként tartották Sarmaságot. Ezért a kezdetek kezdetén tapasztalt személyzetet vezényeltek Sarmaságra.

Az első állomásfőnök (Balázs József, sarmasági tanító lejegyzése szerint) a mátészalkai Szendrey Gábor, háromrozettás, aranycsillagos vasútmérnök, nagy tapasztalattal, felelőséggel, igényességgel. Katonai mintára szervezte meg a vasút működését. Kiváló szakembergárdát hozott magával, hogy betanítsák az itteni jövendőbeli vasúti személyzetet. Az állomásfőnöknek a főtiszt úr, míg a forgalmistáknak a tiszt úr megszólítás járt. Az említett Balázs József tanító, aki 1880-1898 között végezte a tanítói teendőket, lejegyezte, 1887. december 23-a emlékezetes napját. Nagy érdeklődés és kíváncsiság kísérté az első vonat érkezését. A MÁV gépgyárban készült, nemrég átadott gőzmozdony 6 vagont húzott, kiválóan beleillett a havasi tájba. A község képviseletében megjelent a két földbirtokos báró Fröchlich Albin és báró Werseber Hartwig.

A vonatról leszálló hivatalos személyeket és kíséretüket Elek Károly lelkész, ékes dikcióval előadott ünnepi üdvözlettel köszöntette. A falu előjárósága, ünneplőbe öltözve átadott a hála jeléül egy 5 akós borral telt hordót és egy 10 literes szépen font demizson szilvapálinkát. Rövid eszmecsere után a vonat tovább indult Zilah felé, magával vive a két sarmasági földbirtokost a zilahi Vigadóban tartandó ünnepélyes fogadásra, mint báró Wesselényi Miklós főispán és Szikszai Lajos alispán meghívott vendégei. A vasút számára fontos esemény volt az első kőszéntárna megnyitása, a szállítást hamar átvette a vasút, 1912-re a sarmasági szénbánya saját iparvonalat épített.

Vasúti csomópontként a vasútállomásnak sok feladatot kellett megoldania. Itt látták el vízzel a gőzmozdonyokat, ezért szükséges volt víztornyot építeni. Az első kezdetleges volt, 1904-ben favázas torony volt, majd megépült a mai napig látható impozáns víztorony, mely uralja az állomás környékét. A növekvő forgalom, áru, teher és személyszállításnak köszönhetően vasúti és katonai közreműködéssel ártézi kutat fúrtak, amelynek a helyi lakosság ma is haszonélvezője.

A hagyomány szerint a szülőhelyétől huzamosabb ideig távollévő, honvágytól szenvedő sarmasági két dolgot emleget „Csak már láthatnám a vashidat. Hogy innék a kannafedőből egy kis ártézi vizet.” Így indult el a vasútépítés hőskora. Pontosság, figyelmesség, felelősségtudat, katonai fegyelem tette a magyar államvasutakat európai szintű vasúthálózattá. A vasutas szakma megbecsült, értékelt és tisztelt foglalkozás volt, ezért sokan választották e szakmát. Tiszteljük őket, mert mindig kötelességtudóan végezték feladatukat, pontosan, szépen a nagyközönség és ügyfeleik szolgálatára. Végezetül, türelmes olvasóim, egy anekdotikus történetet osztok meg Önökkel.

Köztudott volt, hogy a „régi jó világban” a kifogástalan viselkedésű, elegáns kalauzok minden állomás vagy megálló előtt hangos szóval bejelentették az állomás nevét és a megállási időt. Történt valamikor a XX. Század első évtizedében, hogy a frissen kinevezett zilahi szolgabiró Budapestről utazott vasúton Zilahra.

A kalauz tette a dolgát… Nagykároly következik, 5 percet áll a vonat. Emberünk sikeresen átszállt a Nagykároly-Sarmaság-Zilah vonatra, megpróbálta elviselni az augusztusi hőséget. Következtek a bejelentett megállók: Szántó, 1 percet áll a vonat, Tasnád, 2 percet áll a vonat, Újnémet, 1 percet áll a vonat… Szolgabíró urunk nagyon szomjas lévén várta az alkalmat, hogy egy hosszabb várakozású idejű állomáson megihasson egy korsó hideg sört. Várta a kalauz bejelentését. Nem várt az sokat magára… következő megálló Hatvan, egy percet áll a vonat. Nagy örömmel szállt le a szolgabíró, megkérdezve a helyi vasutastól, merre van egy kocsma. „Előre, toronyiránt!”

Alig hagyta el az állomás mögötti teret, a mozdony fütyölt és elindult. Kétségbeesett, lemaradt utasa, mázsánál nehezebb testsúlyával nem mert futásnak eredni. Mérgét a szegény pályaőrön töltötte ki, aki nem tudta, miért ilyen feldúlt, haragos a tekintetes úr, aki dühében azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit kirugat a vasúttól. A kérdésre, hogy miért a szolgabíró rárivallt, azért mert a kalauz azt jelentette, hogy 61 (hatvanegy) percet áll a vonat. A megszeppent pályaőr megnyugtatta, hogy minden rendben van, az állomás neve HATVAN, ahol 1 percet áll a vonat. Hogy kitaláció vagy igaz történet, de mindenképp üde színfolt a vasút fénykorából, a kezdetekből, amikor talán a méz is édesebb volt.

Jelen tanulmány nem lép fel a teljesség igényével. A vasutak további története, fejlődése újabb kutatások tárgyát képezi. A vasutak kétségkívül élénkítőleg hatottak a gazdasági életre, forradalmi változást idézve elő a közlekedésben.

„Száz vasútat, ezeret!

Csináljatok, csináljatok!

Hadd fussák be a világot,

Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei

Bennök árad a műveltség,

Ezek által ömlenek szét

Az életnek nedvei…”

                              Petőfi Sándor „Vasúton”

Utószó: Hát eleink „megcsinálták” a vasutat, mint a föld ereit…

A „hálátlan” utókor feladata az lenne, hogy megóvja, megbecsülje, megőrizze, karbantartsa e csodálatos örökséget!

Horváth József