Fri. Mar 29th, 2024

A Szilágy Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum mától várja a látogatókat

Két hónap után, május 26-tól ismét fogadja a látogatókat a zilahi múzeum. Szabó Attila muzeológus elmondta, hogy a tárlatokat keddtől vasárnapig 9–17 óra között lehet látogatni, csak olyan maszkkal lehet belépni, ami eltakarja a szájat és az orrot, egy teremben egyszerre csak egy család tagjai vagy három személy léphet be megtartva a 2 m távolságot.

Az érdeklődők érkezéskor fertőtlenítőszerrel kell fertőtlenítsék a kezüket, a cipőikre műanyagzacskókat kell húzzanak vagy rá kell lépjenek a fertőtlenítő szőnyegre. Nem mehet be az, aki légúti megbetegedésre utaló tüneteket mutat, köhög, tüsszög, folyik az orra, akinek testhőmérséklete több, mint 37,30 Celsius-fok. A szigorú járványmegelőzési szabályok a látogatók érdekében lettek meghatározva, ezért arra kérik az érdeklődőket, hogy tartsák be az utasításokat, és haladjanak a kijelölt útvonalakon.

Mától meg lehet tekinteni az állandó kiállításokat, a Képtárban a Ioan Sima (1898-1985) szilágysági származású kolozsvári festő munkáiból kialakított alapkiállítást és a Takács Albert-féle lepke- és rovarkiállítást. Ugyanakkor az időszakos kiállítótérben a kommunista május 1-jének egykori megünneplését feldolgozó időszaki kiállítást, míg a történelmi részlegen is látogatható az állandó kiállítás. Valószínű, hogy minden hónapban lesz egy tematikus online kiállításunk, ez most júniustól indul el.

Míg zárva volt a múzeum, csak virtuális kiállításokat láthattak az érdeklődők. Júniustól megtekinthető lesz majd „A szocializmus esztétikája” című tárlat, novemberben egy a Nagybányai iskola festőinek képeiből rendezett kiállítás, a kettő között pedig a főtt és nyers ételek és étkezési szokásokat feldolgozó kiállításra várjuk az érdeklődőket.

Sajnos, elmaradnak a gyerekeknek szánt múzeumpedagógiai foglalkozások, melyeket hetente, péntekenként rendeztünk. Ami a nyarat illeti, valószínű nem lesznek megtartva a már hagyománnyal rendelkező nagy rendezvények, mint a Porolissum Fest vagy az oktató jellegű tevékenységek, vakációs gyerekprogramok” – nyilatkozta Szabó Attila.

Kulcsár Mária