Thu. Apr 18th, 2024

A szenátus elfogadta a törvénytervezetet, amely a polgári egység napjává nevezné ki augusztus 10-ét

A polgári egység napjává neveznék ki augusztus 10-ét a szenátus által hétfőn elfogadott jogszabályjavaslat értelmében, amelyet a szociáldemokrata Liviu Pop nyújtott be. A szenátus első megkeresett házként fogadta el a tervezetet.

A jogszabálytervezet értelmében a központi és helyi közigazgatási hatóságok logisztikai és pénzügyi támogatást nyújthatnak büdzséjükből a különböző, a polgári egységhez köthető rendezvények megszervezésére.

Az indoklásban Liviu Pop rámutat, hogy a tervezet célja tudatosítani a közösségek problémáit, illetve a dialógus fontosságát a román társadalom tagjai között. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a kezdeményezés a 2018. augusztus 10-én megszervezett és erőszakba fulladt tüntetések következménye, ezért javasolja azt, hogy pont augusztus 10-ét nevezzék ki a polgári egység napjává.

A szenátus 49 igen, 26 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el a tervezetet, első házként. A projekt a képviselőház asztalára kerül, amely döntő szerv lesz az ügyben.

agerpres.ro