Thu. Apr 18th, 2024

A kormány véglegesítette a koronavírus-válság által sújtott vállalatok és munkavállalók számára nyújtott támogatási intézkedések módszertanát

A kormány véglegesítette a koronavírus-válság által sújtott vállalatok és munkavállalók számára nyújtott támogatási intézkedések végrehajtásának módszertanát – jelentette be a hétfői kormányülést követően Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

Dancă szerint ezzel aktiválták a gazdaság támogatására elfogadott kormányintézkedéseket.

A kancellária vezetője ezek közül a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak nyújtandó juttatások állami támogatását emelte ki, amely szerint a nem dolgozó, de alkalmazásban maradó munkavállalóknak fizetésük 75-át, de nem többet, mint az országos bruttó átlagbér 75%-át, az állam finanszírozza.

Hozzátette: a koronavírus-járvány által hátrányosan érintett vállalkozók és természetes személyek banki hitelrészlet fizetésének elhalasztásáról szóló határozat a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép érvénybe.

Dancă még elmondta azt is, hogy a kabinet elfogadott több jogszabályt, amelyek arra kötelezik a hatóságokat, hogy egyes dokumentumokat elektronikus formában is elfogadjanak. Egy másik határozat lehetővé teszi az orvosok számára a távkonzultációt.

agerpres.ro