Thu. Oct 28th, 2021

Iskolánk, a zilahi Silvania Főgimnázium több mint három évtizedes kapcsolatot ápol a csengeri Ady Endre Középiskola és Kollégiummal, valamint a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskolával.

Minden évben egy-egy közös rendezvényre kerül sor iskoláinkban. Sajnos, tavasszal, amikor nem utazhattunk el Csengerbe az Ady napokra, nem gondoltuk, hogy novemberben Zilahon sem találkozhatunk, vagy azt, hogy januárban a Mikszáth-Madách napok sem kerülhetnek a szokásos módon megrendezésre. Mindhárom iskola, a hármas testvériskola kapcsolatból most már megtapasztalta, hogy milyen fájdalmas az, ha nem ünnepelheti meg az iskola névadóját, vagy volt diákját a hagyományoknak megfelelően.

A világjárvány sem szakíthatta meg a rendezvénysorozatainkat. Mint arról már beszámoltunk, csengeri barátaink is, mi is megszerveztük a rendezvényünket kihasználva a Világháló adta lehetőségeket. Most került sor a balassagyarmati középiskolára, hogy ugyanezt megtegye, hiszen oda sem utazhattunk el. Az idén került megszervezésre a XXXI. Madách Imre-Mikszáth Kálmán vers-és prózamondó verseny.

Az erős mezőny három ország diákjaiból alakult ki (Magyarország, Felvidék és Erdély). Iskolánkat Seres Dorka Eszter XI. H és Bántó Koppány XI. B osztályos tanulók képviselték.

A zsűri (Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Matyók Annamária előadóművész, Nagy András, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze) döntése értelmében második helyezett lett Seres Dorka Eszter.

A rendező iskola tanárainak egyéni felajánlását (különdíját) Bántó Koppány kapta. Mindkét diákunk felkészítő tanára Szabó Katalin, iskolánk magyar irodalom szakos tanára. Mindenkinek szívből gratulálunk!

A XXXI. Madách-Mikszáth vers-és prózamondó verseny keretén belül versklipek készítésére is kiírtak egy pályázatot a házigazdák. Iskolánk itt is jeleskedett, ugyanis második helyezett lett Mák Csenge, IX. H osztályos tanuló. Gratulálunk a szép teljesítményhez!

Köszönjük a balassagyarmati barátainknak a meghívást. Reméljük, hogy a következő alkalommal már személyesen találkozhatunk, és beszélhetjük meg a három online rendezvény emlékeit, tanulságait.

Találkozzunk Csengerben, immár személyesen!

 

Faluvégi Ervin Zoltán