A hallássérült gépkocsivezetők megkülönböztető jelzéssel láthatják el autójukat
Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a hallássérült gépkocsivezetők megkülönböztető jelzéssel lássák el autójukat.
A tervezet a 2002/195-ös, közúti közlekedésre vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet módosítja.
A tervezet kezdeményezője, Adriana Săftoiu nemzeti liberális párti képviselő azzal érvel, hogy Romániában több hallássérült személynek van jogosítványa, az első személy 1969-ben szerezte meg azt.
,,A gépkocsivezetők elláthatják autójukat a hallássérült vezető nemzetközi jelzésével, azaz egy 100 mm-es oldalú fehér négyzettel, a halláskárosulást jelző grafikával a közepén” – írja elő a jogszabály.
Az elnök kihirdette ugyanakkor az 1997/43-as sürgősségi kormányrendeletet módosító, az utak besorolását szabályozó jogszabályt. Ennek értelmében, amennyiben szükséges, megyei tanácsi határozattal átvehető valamely megyei út vagy útszakasz a megyei önkormányzat fennhatósága alól a helyi önkormányzat fennhatósága alá, és fordítva.
agerpres.ro