Tue. Apr 16th, 2024

A 20. évét ünnepli idén a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat

Huszadik alkalommal rendezzük meg az idén a Partiumi Magyar Napokat. Az elmúlt két évtizedben a PMN egyet jelentett a minőségi, magas kulturális színvonalú szórakoztatással a szatmári és a tágabb értelemben vett régióban. A szervező csapat tavaly, a koronavírus-járványos évben, az online térben megvalósuló előadásokra és koncertekre fektette a hangsúlyt. 2021-ben azonban, az események visszaköltöznek a már jól ismert helyszínekre, ahol kicsi és nagy, idős és fiatal egyaránt megtalálja majd a számára izgalmas és szórakoztató programokat.

,,Természetesen minden rendezvény az éppen érvényben lévő járványügyi szabályok teljes betartásával fog zajlani, ennek ellenére bízunk benne, hogy az év egyik legjobban várt ünnepén minél nagyobb létszámban vehetnek részt a partiumiak. Amennyiben az aktuális előírások megkövetelik, korlátozni fogjuk a résztvevők számát az eseményeinken, zárt térben pedig megköveteljük a távolságtartást és a maszkviselést” – hangsúlyozta Szőcs Péter, a szervező Identitás Alapítvány elnöke.

„2020-ban az internet lehetőségeit maximálisan kihasználva, rendhagyó formában szerveztük meg a Partiumi Magyar Napokat, így a koronavírus-járvány ellenére sem szakadt meg a hagyomány. Ez azt jelenti, hogy az idei évben a PMN immár jubileumi, huszadik kiadásához érkezik. Célunk e kerek évfordulón sem változott: szeretnénk továbbra is olyan minőségi szórakozási lehetőséget nyújtani, melyben mind a kulturális és népművészeti programok iránt érdeklődők, mind az izgalmas, modernebb élményekre vágyók megtalálhatják a kedvencüket” – nyilatkozta Barta Zoltán főszervező.

 

Ismert előadók, hagyományos helyszínek

A XX. Partiumi Magyar Napok idén is augusztusban, pontosabban augusztus 18. és 22. között fog zajlani. Az események már hagyományosnak mondható fő helyszíne a Kossuth-kert lesz, ahol megtelnek majd a sétányok a helyi kézművesekkel, és visszatér a 2019-ben újragondolt, még hangulatosabbá varázsolt Borudvar is.

A Kossuth-kerti rendezvényeken nagy hangsúlyt kapnak a Szatmári Termék védjegyhez tartozó árucikkek. ,,A védjegy létrehozását a 2019-es PMN-en jelentettük be, most pedig nagy öröm számunkra, hogy két év elteltével már számos vállalkozás és gazdálkodó csatlakozott hozzánk. Most ez újra egy jó lehetőség lesz számukra, hogy megmutassák magukat és kitűnő termékeiket” – mondta Simon Dalma a Szatmári Termék védjegy képviseletében.

Nem maradnak el ugyanakkor a sportprogramok és a különféle versenyek sem, melyeken nem csak a gyerekek, de a felnőttek is összemérhetik tudásukat. A kulturális programok kedvelői is gazdag kínálatból válogathatnak. A Szent István Kör idén 30 éves, ezt a jubileumot történelmi filmek vetítésével és előadásokkal ünneplik meg. Lesznek komolyzenei koncertek a szatmári filharmonikusok közreműködésével, valamint folytatódik a szatmári kötődésű képzőművészek kiállításainak sorozata is.

A PMN eseményeinek másik helyszíne a Tűzoltótorony melletti dr. Fátyol Rudolf park lesz, ahol csütörtök és péntek délelőtt bábelőadásokkal készülnek a legkisebbeknek, este pedig a Partiumi Filmélmények keretében szabadtéri filmvetítésre várják a felnőtteket. A programok közül nem hiányoznak majd a mindenki által várt koncertek sem.

,,A koncertprogram összeállításában nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy az ismert zenekarok mellett helyi előadók is lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. A külföldi meghívottak közül – hogy csak párat említsek –velünk lesz a Kowalsky meg a Vega, az Intim Torna Illegál, a rendezvények sorát pedig Zorán koronázza meg egy nagyszerűnek ígérkező záró koncerttel” – mondta Kovács Zsolt, a PMN koncertjeinek felelőse.

A szervezők szerint az idei Partiumi Magyar Napok számos olyan meglepetést is tartogat még a szatmáriak számára, melyről most nem esett szó, épp ezért mindazoknak, akik első kézből szeretnének értesülni a legfrissebb újdonságokról, azt ajánlják, kövessék az esemény Facebook-oldalát.