Az aradi vértanúkra emlékeztünk Zsibón

Október 6-a a magyar történelem egyik legfájóbb emléknapja. Ezen a napon, 1849-ben Aradon kivégezték a honvédsereg tizenhárom vezető tisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét. Rájuk emlékeztünk vasárnap az istentisztelet keretében.

Az istentiszteleten Hőgye-Gál Roberto református lelkész igehirdetése a Jakab apostol levelében megfogalmazott gondolatokra épült, és folytatta a múlt vasárnap megkezdett gondolatmenetet. A középpontban a kereszténység lényege állt: a hit, a cselekvés és a cselekvő hit. Az igehirdetés arra is rámutatott, hogy keresztény emberként fontos felismernünk azokat a buktatókat és látszatokat, amelyek eltávolíthatnak a hit valódi lényegétől.

Szó esett a tudásból fakadó „bölcsesség” veszélyeiről, valamint a kimondott szó felelősségéről is. Fontos üzenetként hangzott el, hogy bár sokszor úgy érezzük, egyetlen ember úgysem tudja megváltoztatni a világot, valójában mindennapi döntéseinkkel és aprónak tűnő cselekedeteinkkel mi is alakítjuk a körülöttünk lévő világot. Felelősek vagyunk azért, milyen világban élünk, és milyet hagyunk magunk után.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Bogdán Zsófia helyi RMDSZ elnökasszony megemlékező beszéde is. Felidézte az aradi vértanúk történetét, akik nem csupán történelemkönyvekben szereplő nevek voltak, hanem hús-vér emberek, családokkal, tervekkel, félelmekkel. Tudták, milyen következményekkel járhat, hogy kiállnak azért, amiben hittek, mégis vállalták döntésüket.

A beszéd arra hívta fel a figyelmet, hogy bár ma egészen más körülmények között élünk, a felelősség kérdése továbbra is velünk van. Ma is vannak helyzetek, amikor könnyebb lenne hallgatni, félrenézni vagy elfordulni, mint megszólalni, segíteni és megérteni a másikat. Nem kell történelmi hőstetteket véghezvinnünk: sokszor egy jó szó, egy segítő kéz, egy látogatás vagy egy megbocsátás is sokat jelenthet.

Az aradi vértanúk emléke így nem csupán a múltról szól. Arra is emlékeztet bennünket, hogy mit kezdünk a jelenünkkel, mihez maradunk hűségesek, mit adunk tovább a következő nemzedéknek.

A megemlékezés részeként Soós Ilona óvónő Kerecseny János Az aradi tizenhárom című versét szavalta el, méltó módon idézve fel a vértanúk emlékét.

Az istentiszteletet követően a közösség a Wesselényi-szobornál folytatta a megemlékezést, ahol koszorúzással rótták le tiszteletüket az aradi vértanúk és az 1848–49-es szabadságharc hősei előtt.

Az emlékezés akkor válik igazán élővé, ha nem csupán felidézzük a múltat, hanem magunkkal viszünk belőle valamit a jelenbe is: a bátorságot, a hűséget, a felelősséget és az egymás iránti odafigyelést.

Bogdán Zsófia