Mély megrendüléssel értesültünk Molnár József, Szilágyszeg község egykori polgármesterének haláláról
Molnár József több mint két évtizeden keresztül, 1994 és 2016 között vezette Szilágyszeg község önkormányzatát, és ez idő alatt munkájával, elkötelezettségével, emberségével és közössége iránti felelősségérzetével maradandó nyomot hagyott a település életében. Olyan közéleti ember volt, aki közel állt az emberekhez, meghallgatta gondjaikat, és polgármesterként, majd helyi tanácsosként fontosnak tartotta közössége szolgálatát.
Távozásával egy olyan emberrel lett szegényebb a szilágysági magyar közösség, aki életének jelentős részét szülőföldje és az itt élő emberek szolgálatának szentelte.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete nevében őszinte együttérzésünket és mély részvétünket fejezzük ki Molnár József családjának, hozzátartozóinak, barátainak és mindazoknak, akik ismerték és tisztelték őt.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.
Nyugodjon békében!
Szilágyi Róbert-István
elnök
