Thu. Sep 3rd, 2026

XXIX. Tövisháti Napok Szilágycsehben

Fotó: Szabó Árpád

A Tövishát Kulturális Társaság 2026. augusztus 29–30-án immár huszonkilencedik alkalommal hívta életre a Tövisháti Napokat Szilágycsehben. Ez a két nap ismét találkozás, ünnep és közös emlékezés volt – alkalom arra, hogy együtt őrizzük mindazt, ami összeköt bennünket: anyanyelvünket, hagyományainkat, kultúránkat és közösségünket.

A szombati nap ünnepélyes megnyitóval kezdődött, a meghívottak és a város elöljárói köszöntésével, majd Földváryné dr. Kiss Réka történész, néprajzkutató és egyetemi docens idézte fel az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait. Ezt követte a Tollforgatók versíró pályázat eredményhirdetése és díjazása. Az ünnepi délelőtt megható pillanata volt a Tövishát-díj és a Vida Katalin-emléklap átadása is, amelyet idén Varga András vehetett át.

A Magyar Házban Szabó Attila képzőművész megnyitotta Vári-Váncza Edit „Elemi erő” című festménykiállítását, a délután folyamán Csepei Bálint borász kalauzolta a résztvevőket a szőlő és a hagyományos borkészítés világába a Panoráma Panzió nagytermében. Az estét a Géz’N’Gúzok gyermekzenekar, valamint Szabó Előd és a Titán zenekar koncertje koronázta meg. A fiatalokat a Chill Zone várta közös beszélgetésre, találkozásra és kikapcsolódásra.

A vasárnap ünnepi istentisztelettel és koszorúzással folytatódott. A gyermekek és családok számára a Mosolyudvar Népjátszótér, kézműves foglalkozások, korongozás, íjászat, arcfestés és könyvvásár kínált tartalmas élményeket. A délután a néptánc és a népdal jegyében telt, majd a Bekecs Táncszínház előadása zárta a XXIX. Tövisháti Napok kulturális programját.

A Tövisháti Napok azonban több egyszerű rendezvénynél. Évről évre egy olyan közös tér, ahol múlt és jelen találkozik, ahol a régi értékek új életre kelnek, és ahol a fiatalabb nemzedékek is megtapasztalhatják: közösséghez tartozni érték és öröm.

Egy ilyen rendezvény mögött sok ember munkája, hite és szeretete áll. Ezért külön szeretném megköszönni mindazoknak, akik idejüket, tudásukat, energiájukat és lelkesedésüket adták ehhez a közös ügyhöz. Egy társaság sikere soha nem egy-két ember érdeme – a valódi eredmény mindig közös munka, összefogás és egymásba vetett bizalom gyümölcse.

Hála és köszönet illeti a fellépőket, támogatókat, önkénteseket, a kuratórium tagjait és minden közreműködőt, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Tövisháti Napokat immár huszonkilencedik alkalommal méltó módon, együtt ünnepelhessük.

És külön köszönet fő támogatóinknak: a Szilágycsehi Polgármesteri Hivatalnak, az RMDSZ-nek, a Communitas Alapítványnak, a Szilágy Megyei Tanácsnak, valamint a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központnak, hogy támogatásukkal segítették e közös ünnep létrejöttét.

Egy rendezvény véget ér, de az együtt megélt pillanatok velünk maradnak.

Huszonkilenc Tövisháti Nap van mögöttünk, és egy közös hit abban, hogy amíg van közösség, addig van jövő is.

Találkozzunk jövőre a XXX. Tövisháti Napokon!

Vitek-Daroczi Márta-Margit,

Tövishát Kulturális Társaság elnöke