Mon. Aug 10th, 2026

XXII. Szent István-napi öregfiúk focibajnokság, Tóth Csaba emléktorna

KRASZNA 2026. augusztus 22, reggel 8 óra

Szent István napi öregfiúk focitalálkozónkat idén 2026. augusztus 22-én (szombaton) tartjuk Krasznán, krasznai barátaink meghívására. Jelentkezni, benevezni augusztus 20-ig lehet Csóka Lászlónál és Kovács Kuruc Jánosnál.

A szabályok a Szilágysámsonban elfogadottak érvényesek, tehát a pályán fociznak a magyar közösségek öregfiai. Szurkolni, szórakozni, bárkit szeretettel várunk.

A mérkőzések a krasznai füves kivonalazott pályákon lesznek.

A vándorkupát az utolsó tornán győztes Sarmaság csapata hozza. Megyei stábunk tagjai továbbra is: Sütő József és Csóka László technika irányítók, Kovács Kuruc János koordináló, Reznek Zoltán, Dormany Attila, Szabó Norbert, Birta Szabó János Tamás, Kiss Gábor, Szeredai Dezső.

A játékvezetőket közösen szervezzük önkéntes alapon.

A házigazdák biztosítani fogják a megvonalazott, sarokzászlóval ellátott négy pályát, egészségügyi személyzetet, rendfenntartókat, tisztálkodási lehetőséget, WC-t, hangosítást, himnuszokat, zászlókat, (3 fajtát), büfét, zsíroskenyeret, vereshagymát, szívmelegítőt, élőzenét, vacsorát, egyházi imádságot szolgáltató személyt a találkozó nyitóján és vacsora kezdetén.

A csapatok reggel 8-ra gyülekeznek a krasznai futballpályán.

Adjon a jó Isten focizásra kellemes időjárást.

Kiegészítő információk a Facebookon, WhatsAppon és a Szilágyság következő számaiban lesznek találhatók.

Zilah 2026. augusztus10.                                                                            Kovács Kuruc János

                                                                                                                     Csóka László