Vörös hőségriasztás/Az egészségügyi kockázatok csökkentését célzó intézkedési tervek aktiválását kérte az egészségügyi minisztérium
A szélsőséges hőmérséklet okozta egészségügyi kockázatok csökkentését célzó intézkedési tervek aktiválását kérte szombaton az egészségügyi minisztérium.
A felhívás előzménye, hogy a meteorológusok vörös hőségriasztást adtak ki, amely vasárnap 16 megyére, hétfőtől szerdáig pedig az ország területének mintegy háromnegyedére lesz érvényes.
Ennek megfelelően a mentőszolgálatoktól a mentőegységek készültségének fokozását és – szükség esetén – a számuk növelését kéri a szaktárca.
A megyei egészségügyi igazgatóságokat arra utasította a minisztérium, ellenőrizzék, hogy az egészségügyi intézmények megfelelően felkészültek-e a betegellátásra, elsősorban a hőség okozta betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerkészlet, illetve a rendelkezésre álló egészségügyi személyzet szempontjából.
‘Fogadják meg az orvosok tanácsait, kerüljék a tűző napon való tartózkodást, a kiszáradást, valamint a nagy fizikai megterheléssel járó szabadtéri tevékenységeket’ – hívta fel a figyelmet az egészségügyi minisztérium.
agerpres.ro
