Gyereknap Zilahon
Idén is megrendezték a gyereknapot a Zilahi Magyar Baptista Imaháznál. Az idei alkalom különleges volt abból a szempontból is, hogy a rendezvény „nagykorúvá vált”: immár 18. alkalommal szervezték meg ezt az ünnepnapot a gyermekek örömére. A programon 150 gyermek vett részt, miközben mintegy 30 segítő és tanító dolgozott szorgalmasan azon, hogy minden rendben és zökkenőmentesen valósuljon meg. A legfontosabb résztvevő azonban Isten volt, aki áldásaival gazdagította együttlétünket.
Az idei gyereknap témája Isten megmentő szeretete volt. Ennek keretében a résztvevők betekintést nyerhettek Noé életébe, ahol Isten ismét bebizonyította, hogy nem hagyja cserben azokat, akik benne bíznak. A gyermekek azt is megérthették, hogy Isten számukra is elkészítette a megváltást, a bűnöktől való szabadulás lehetőségét, amelyet Jézus Krisztus a kereszten vitt véghez minden emberért.
A tanítást a gyerekek kedvenc programja, a vetélkedő követte. A résztvevők futásban, gólrúgásban, kosárlabdában és távolugrásban mérhették össze ügyességüket. Akik nem szerettek volna sportolni, kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A vetélkedők után a gyermekek átvehették a megérdemelt díjakat és jutalmakat. Ezt követően közösen fogyasztottuk el a finom ebédet, beszélgettünk és ápoltuk kapcsolatainkat.
Köszönjük a Szilágy Társaság Kulturális Egyesület, az RMDSZ Zilahi Szervezete, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap (BGA) anyagi támogatását.
Elekes Magdolna
