HÚSVÉTI ÜZENET

Kedves ünneplő testvéreim!

A nagyböjti ifjúsági lelkinapon, a bérmálkozásra készülő fiatalokkal beszélgetve, egyikük így fogalmazott: „Nem értem ezt a világot! Tele vagyunk tervekkel, de folyton veszélyekről hallunk. Felelősségről beszélnek nekünk, miközben ennek az ellenkezőjét látjuk magunk körül. Lehetünk-e boldogok egy ilyen szétszaggatott, ellenséges világban? S ha igen, ki mutatja meg nekünk az utat?”

E zűrzavaros időkben bizonyára sokak lelkében megszületik ugyanaz a kérdés: „Ki tud eligazítani bennünket ebben a világban?” Még ha sokszor belső szorongással tapasztaljuk, hogy kérdéseink mintha válasz nélkül maradnának, újra meg újra meghívást kapunk arra, hogy önmagunkat és hivatásunkat új
fényben szemléljük. A keresztre feszítés nagy kudarcának és kilátástalanságának legmélyebb pontjából ugyanis felragyog előttünk a feltámadás öröme, fénye és békéje. Húsvét éjszakájának csodálatos liturgiája ezt hirdeti meg számunkra: „Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten
csodálatos művei: fölséges nagy királyunk győzelmét áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fény sugárzik rája.” (Exultet) Beleépíteni ezt az örömhírt a mindennapi életünkbe, nem mást jelent, mint hogy a szent asszonyokhoz és a tanítványokhoz hasonlóan átéljük a húsvétvasárnap reggelének élményeit úgy,
ahogyan azokról a szentírásban olvashatunk.

Húsvétvasárnap reggelének átélése azt jelenti számunkra, hogy felismerjük helyünket Isten tervében. A húsvéti történetet nem elég felidéznünk, és annak megelevenítése sem lehet önmagában elégséges: engednünk kell, hogy Isten nagy tettei személyesen is érintsék életünket. Szent Máté evangélista a vigília
szentmiséjének evangéliumában mintha éppen ezt a látásmódot hangsúlyozná. A feltámadás első tanúi az asszonyok, akik a kezdeti keresztény közösségben jelentős szerepet töltöttek be. A zsidó szokásnak megfelelően visszatérnek ahhoz a helyhez, ahová Jézust eltemették. Életük természetes része volt, hogy a halálban sem szűnnek meg közösségben maradni vele. Nem pusztán a szokás indította őket erre, hanem az a kapcsolat, amely táplálta bennük a reménység lángját. „Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.” (Mt 28,1)

A szentírási beszámoló szerint ezen a reggelen egy egészen új történet kezd kibontakozni elöttük: a ragyogó angyal Isten jelenlétének világába emeli az egyszerű embert, aki a sírhoz vezető úton még saját terheivel és fájdalmával volt elfoglalva. Nehéz a sírt lezáró kő, fájdalmas ez a találkozás, és mindaz, amit
kegyelettel a meghalt Krisztus sírjánál elvégeznek, inkább a múlthoz köti őket, mintsem hogy a jövő távlatát nyitná meg elöttük. Ezeket az asszonyokat, és a földhöz igazodó, és sokszor felemelkedni nem tudó embert ragadja meg Isten és emeli be a vele való közösség gyönyörű kapcsolatába.

Húsvétvasárnap reggelének élményében élni azt jelenti, hogy szabaddá válunk mindattól, ami eltávolíthat bennünket az élő Istennel való találkozástól. Levetjük magunkról mindazt, ami sokszor észrevétlenül ránk tapad, s irányvesztetté, reménytelenné teszi életünket. Felfedezzük magunkban az új ember vonásait,
azokat a jegyeket, amelyek keresztségünk pillanatától fogva Isten szeretetének vonzásába állítottak bennünket. Húsvét a magunkra találás kegyelmi ideje: annak felismerése, hogy utunk további szakasza nem egy sötét sírhoz vezető gyászmenet, hanem az új találkozás örömét hordozza számunkra. Magunkra
találni ebben a csodálatos világban, és magunkra találni abban a közösségben, amelyhez tartozunk, azt jelenti, hogy engedjük: Isten jelenléte sokféle sírunk árnyékából az új élet kezdetéhez vezessen bennünket.

Az ünnepi szentmise evangéliumában Szent János apostol számol be a hét első napjának eseményeiről. Itt is Mária Magdolna az, akit említ az evangélista, hiszen ő indul el elsőként a sírhoz. Az elmúlt napok történései bizonyára mélyen felkavarták a lelkét, és talán abban reménykedik, hogy Jézus sírjának közelében enyhül majd szívének fájdalma. Ám nincs ideje a hosszas töprengésre, mert amit
a sírnál tapasztal, egyetlen pillanat alatt új irányt ad életének. Péterhez siet, és hírül adja: valami történt a sírnál, mert a nehéz kő már nincs a helyén. Szavaival mozgásba hozza a többieket, akik elindulnak a hit útján, amint azt az evangélium is tanúsítja: „Látta mindezt, és hitt.” Mert akikhez eljut az elmozdított kő híre, azok elindulnak a hit útján. Mindannyiunk életében így akar kibontakozni a húsvéti csoda: nem maradunk meg az elmozdított kőnél, az üres sírnál, hanem képessé válunk átengedni magunkat annak, ami ezután következik. Az elmozdított kő és az üres sír arról tanúskodnak, hogy van folytatás, van
újrakezdés, van találkozás. Húsvétvasárnap reggelének tapasztalata azt jelenti, hogy hiszünk az újrakezdés lehetőségében. Most, amikor oly sok a bizonytalanság körülöttünk, a feltámadás eseménye és a róla szóló tanúságtétel egy új létrend kezdetét hirdeti a világnak: a világ sötétségét egyszer s mindenkorra elnyelte az üres sír világossága.

Kedves ünneplő testvéreim!
A múlt esztendőben, a szűnni nem akaró háborúk nyomasztó légkörében, a világ még az energiatartalékok jövője miatt aggódott. Azóta újabb konfliktusok támadtak, és ma már szinte világméretű fenyegetettségről beszélhetünk, amely az egész emberiséget veszélyezteti. A véget nem érő harcok a világot újabb megpróbáltatások közé sodorták, s ennek nyomán egyre súlyosabb energia- és
üzemanyagválság bontakozik ki. Amit az emberiség korábban tartalékolni igyekezett, az ma már csak egyre növekvő áron biztosítható. Ezért hangzik fel újra a kérdés: „Ki tud eligazítani bennünket ebben a világban?” Miként enyhíthető az a sok szenvedés, amely a világ konfliktuszónáiban oly sok embertestvérünket próbára teszi? Vajon eljön-e az idő, amikor a világ mindenki számára biztos otthonná válik: az igazságosság, a béke és a szeretet otthonává?

„Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.” (Mt 28,1)
Az az egyszerű tény, hogy húsvétvasárnap reggelén ketten elindultak a sírhoz, már önmagában választ ad kérdéseinkre, sőt, minket is a húsvéti esemény középpontjába helyez. Ne engedjük, hogy a körülöttünk zajló történésekből fakadó aggodalmak kioltsák bennünk a megújulás és megtisztulás lángját.
Inkább erősödjön bennünk az a lelki készség és a szent akarat, amely elvezet az üres sír csodájának tapasztalatához.

Kedves Ünneplő Testvérek! Legyen húsvéti ünneplésünk bátor elindulás a türelmesen és hűséggel vállalt tanúságtétel útján. Legyen új kezdet családjaink és közösségeink életében. Legyen áldott alkalom arra, hogy egymással találkozva megtapasztaljuk az élő Krisztus közelségét. Mert Ő az, aki eligazít bennünket a világ sokféle nagypénteki szorongása között, és Ő az, aki a remény húsvéti világosságát ajándékozza nekünk.

kelt 2026. húsvétján
† Böcskei László
megyéspüspök