Wed. Mar 18th, 2026

Jubileumi matematikai sikerek: Kiválóan szerepeltek diákjaink a Brenyó Mihály versenyen

„A tudás kívánása eredeti vágy a lélekben” – Bolyai Farkas ezen gondolatának jegyében hirdették meg idén is a Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaversenyt. A Maros megyei Tanfelügyelőség és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum által immár 25. alkalommal életre hívott megmérettetésen megyénk kisdiákjai is bizonyították tehetségüket.

A döntőig vezető út nem volt egyszerű. A 3-4. osztályos tanulóknak először három levelező fordulóban kellett bizonyítaniuk kitartásukat és logikai készségeiket. A beküldött feladatmegoldások alapján a legjobbak meghívást kaptak a márciusi megyei döntőre, majd onnan a legkiválóbbak képviselik megyénket a megyeközi döntőn, mely április végén kerül megrendezésre Marosvásárhelyen.

A kiemelkedő eredményeink magukért beszélnek. A megyei döntőn 22 diák vett részt, s elért eredményeik alapján az alábbi sikerek méltatást érdemelnek:

  • Demjén Krisztián, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium III. osztályos tanulója (felkészítő: Poenar-Nagy Csilla-Zsuzsánna), és Elekes Tamás, a Zilahi Simion Bărnuțiu Általános Iskola IV. osztályos tanulója (felkészítő: Szilágyi Tilda), az előkelő I. helyezést érték el.
  • Kulcsár Dávid, a Szilágyperecseni 1-es számú Általános Iskola III. osztályos tanulója (felkészítő: Király Enikő), és Kui Kristóf, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium IV. osztályos tanulója (felkészítő: Pünkösti Ildikó), a II. helyezést érték el.
  • Sütö Alex, a Magyargoroszlói Általános Iskola III. osztályos tanulója (felkészítő: Varga Andrea), és Dácz Sándor Márk, az Ippi 1-es számú Általános Iskola IV. osztályos tanulója (felkészítő: Fazakas Mária), a III. helyezést nyerték meg maguknak.
  • Balázs Márk, a Szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola III. osztályos tanulója (felkészítő: Szodorai Melinda), és Dombi Dániel, a Zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola III. osztály (felkészítő: Fazakas Csilla), Dicséret elismerésben részesültek.

A teljesítményéért mindnyájan oklevelet és könyvjutalmat vehettek át.

A tehetség gondozása a verseny céljában is megmutatkozik, azaz az átlag feletti adottságok korai felismerése és a küzdeni tudás fejlesztése volt. A sikerek nem születhettek volna meg a felkészítő pedagógusok áldozatos munkája nélkül. Köszönet illeti mindazok munkáját, akik segítettek a diákoknak abban, hogy a matematikai adottságaik valódi tudássá fejlődjenek.

A megyei döntőbe jutott minden diákunk és felkészítőjük jutalomban részesültek, elismerve ezzel azt a több hónapos szellemi erőfeszítést, amely a 2025/2026-os tanév ezen rangos versenyét jellemezte.

Gratulálunk a versenyzőknek a példás helytálláshoz!

Hari Tünde Hajnalka, a verseny szervezője