Mon. Dec 22nd, 2025

Meghitt adventi pillanatokat éltek meg Szilágynagyfaluban

Szilágynagyfaluban idén is gazdag és szívmelengető programokkal készültek az adventi időszakra az RMDSZ Szilágynagyfalui Szervezetének és nőszervezetének lelkes tagjai. A rendezvények arra hívták fel a figyelmet, hogy az egymásra figyelés, az összetartozás és a szeretet a közösség legnagyobb ereje.

Az RMDSZ nőszervezete idén elkészítette a község első adventi koszorúját, amelynek gyertyáit minden vasárnap este 19 órakor az egyházi képviselők jelenlétében gyújtották meg a Hősök parkjában. Az első gyertya fellobbanása bensőséges pillanatot teremtett: a pislákoló gyertyafény mellett a jelenlévők elcsendesedve hallgatták a felolvasott igét, miközben az egyházi énekek segítettek az ünnepre hangolódásban. A gyertya nemcsak fényt, hanem reményt is sugárzott, emlékeztetve, hogy a világosság még a legnagyobb sötétségben is utat talál. Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtották meg, amely a közösség összetartását, a nehézségek leküzdését és a fényesebb jövőbe vetett bizalmat szimbolizálta. Múlt vasárnap az öröm gyertyája lobbant fel, emlékeztetve mindenkit a közösen megélt szép pillanatokra, a találkozások örömére és a szeretet ünnepére való felkészülésre.

További részleteket a https://maszol.ro/belfold/Meghitt-adventi-pillanatokat-eltek-meg-Szilagynagyfaluban oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.