Wed. Sep 10th, 2025

Színjátszó tábor a Fekete-tengeren

Augusztus 31-én, délután fél 3-kor, a fekete egyenpólós színisek izgatott csapata elindult Bagos központjából Zsibóra a vonatállomásra, hogy ezzel az utazással elkezdődjön a csapat közös táborozása a Fekete-tenger partján. A 17 órás vonatozást követően, a nem alvástól meggyötört csoport megérkezett Costineștire, ahol egy hétig a Johnelly Panzió vált a főhadiszállásukká. A szobák elfoglalását követően, a panzió közösségi tereit (konyha, udvar, játszótér) a saját igényeikre szabták át, kinevezve belőlük színpadot, nézőteret és egyéb próbahelyiségeket.

A szoros tábori napirend, minden reggel 9 órakor közös reggelivel indult. Reggeli után, az előre lejegyzett beosztás szerint végezte el mindenki a rá kiszabott, aznapi feladatát. Volt, aki szöveget tanult és színpadi mozgást gyakorolt, volt olyan, aki az ebédet készítette elő és látott neki a főzésnek, valamint mindig volt egy kisebb csoport, aki a partra ment. A kisebb csoporttevékenységekben a tagok naponként váltották egymást, annak megfelelően, hogy az adott napon, melyik darabot vagy jelenetet tanulták és gyakorolták be.

Az esték közös programokkal teltek. Minden este az adott darabot vagy jelenetet, amit gyakoroltak, be kellett mutatni a csapat többi tagjának, amely előadások általában hangos nevetésbe fulladtak és a nézőközönségbe az úton járók, valamint a szomszédos panziók lakói is becsatlakoztak. Előadások után a merészebbek a helyi vidámparkban tesztelték bátorságukat, kipróbálva különböző játékokat, és a kevésbé bátrak beérték az óriáskerékkel, körhintával vagy a parton való közös esti sétával. Az esti névsorolvasás 11-kor volt, amely után lehetet még beszélgetni, különböző társasjátékokat játszani, de a panzió területét nem volt szabad elhagyni.  

Szeptember 7-én, vasárnap reggel 8 órakor, érkezett meg a vonat a zsibói állomásra, ahol a szülők már várták a piros egyenpólós Társulat tagjait.   

Az együtt eltöltött idő, tanulás, főzés, játék, szórakozás és nevetés még szorosabban összekovácsolta a színi tagjait, amelyre már nagy szüksége volt a csapatnak!

Nagy öröm volt a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat tagjai számára, hogy ezt az élményekkel teli hetet megoszthatta Bernáth István polgármester úrral és családjával, valamint a mindenkori buszvezetőjükkel, Nagy Lajossal (Öcsivel) és családjával, akik kivették a részüket épp úgy a munkából mint a szórakozásból.

A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat vezetői és tagjai ezúton is megköszönik mindazok támogatását, akik hozzájárultak a közös tábor megvalósításához!

Köszönettel és hálával,

Birtalan Beáta,

A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat vezetője