Thu. Jun 19th, 2025

A szeretet nemcsak érzelem, hanem döntés is – előadás a közösség erejéről Zilahon

Védőháló címmel a közösség megtartó erejéről tartott előadást Szalánszki Judit pszichológus Zilahon, az RMDSZ helyi nőszervezetőnek kezdeményezésére. Az eseményen több mint ötvenen vettek részt, a megye különböző magyar közösségeiből. 

Nagy érdeklődés övezte a kedd délután megrendezett találkozót, amelyen többek között az egyénről, a közösségről, valamint az ezt megtartó és éltető szeretetről volt szó. Az előadáson elhangzott, társas lények vagyunk, szeretünk valakihez vagy valahova tartozni, és nem szeretünk hosszabb ideig egyedül lenni.

Szalánszki Judit pszichológus beszélt az anya-gyerek viszonyról: a gyerekkori kapcsolataink meghatározzák a felnőttkori kapcsolatainkat. Idővel az „én” és a „te”-ből lesz a „mi”, amely több, mint az előző kettő, ugyanakkor kiemelte, a csoport és a közösség közötti különbséget, hangsúlyozva a közösség fontosságát. Ez utóbbi csak akkor működik, ha működtetik, és mindig kialakul egy vezető, ugyanakkor ebben a közegben jobban kitárulkozik az egyén, és sérülékenyebbé válhat.

Felvetődött a kérdés, hogy a 21. században szükség van-e még a „mi”-re mint közösségre, hiszen a mai világra többnyire az énközpontúság a jellemző. Számtalan szlogen ezt erősíti, jelezve, egyedül is képesek vagyunk elérni dolgokat, boldogulni: „Meg tudod tenni!”, „Bízz magadban!”, „Képes vagy rá!”, „Sikerülni fog!”. Ez akár elmagányosodáshoz vezethet, ugyanakkor a vágy „mi”-re bennünk marad, ezért szükség van közösségre, mert ugyancsak szlogenekkel élve: „Egységben az erő!”, és „Együtt csodákra vagyunk képesek!”.

A délután folyamán elhangzott, jólétben élünk, még a kelleténél is több extrával, de vannak dolgok, amelyek hiányoznak az életünkből, és ezeket nem tudjuk megvásárolni. Nagy az éhség a szeretetre, az elfogadásra, a törődésre, a befogadásra és lehetne még sorolni – hangzott el a délután folyamán.

További részleteket a https://maszol.ro/eletmod/A-szeretet-nemcsak-erzelem-hanem-dontes-is-eloadas-a-kozosseg-erejerol-Zilahon oldalon és a Szilágyság hetilapban olvashatnak.